Hét év alatt 445 millió fát ültettek Belső-Mongóliában

Vágólapra másolva!
Az elmúlt hét évben 445 millió fát ültettek a kínai Belső-Mongólia autonóm tartományban a homokviharoktól való védekezés céljából és az elsivatagosodás megakadályozására.
Vágólapra másolva!

A hét év fásítási akcióiban 76,6 millió önkéntes vett részt - közölte a tartomány erdő- és legelőgazdálkodási hivatala az újabb, március 12-i faültetési nap (Arbor Day) előtt.

Az erdősítés az észak-kínai tartományban 2012-ben vett lendületet, amikor faültetési célokat szabtak meg a helyi illetékeseknek és ösztönözni kezdték önkéntesek részvételét a fásításban.

Kínában 1981-ben kezdték bevonni a lakosságot a fásításba, azóta 400 ezer hektáron 1,7 milliárd fát ültettek el Belső-Mongóliában, ahol több nagy sivatag is található.

Az elsivatagosodás elleni intézkedéseknek tulajdonítják, hogy csökkent a homokviharok száma Kína északi részén az elmúlt évtizedekben.

(MTI/Hszinhua)