Kutatók szoros összefüggést találtak a félelem és az illúziók között

illúzió
Az illúziótól is véd minket az agyunk
Vágólapra másolva!
Ha az agy középső halántéklebenyében elhelyezkedő, az érzelmi reakciók feldolgozásában és raktározásában elsődleges szerepet betöltő amygdala funkcionalitása romlik, akkor a csalóka és hiú ábrándokkal kecsegtető érzékelésünk sokkal gyorsabban és hangsúlyozottabban kerül felszínre. A Bonni Egyetem kutatói legfrissebb eredményeiket a Journal of Neuroscience tudományos szaklapban tették közzé.
Vágólapra másolva!

Hatékony védelmet nyújt a test észlelési rendellenességei ellen

A Bonni Egyetem kutatói egypetéjű ikreket vizsgáltak, akiknél a limbikus rendszer részét képező, minkét mandula formájú neuronok alkotta amygdala valamilyen mértékű sérülést szenvedett. Az önkéntesekkel végzett további kísérletek azt mutatták, hogy a

félelem feldolgozásában betöltött kiemelkedő szerepéről jól ismert agyi struktúra, nyilvánvalóan hatékony védelmet nyújt a test észlelési rendellenességei, így az illúziók, kényszerképzetek és félrevezető dolgok ellen.

A kutatók szerint az az alapkutatásból származó felfedezéseik lehetővé teszik a mentális betegségek jobb megértését is.

A híres gumikéz illúzió kísérlet Forrás: Youtube

Tanulmányukban emlékeztettek Matthew Botvinick és Jonathan D. Cohen 1998-as, klasszikus érzékszervi kísérletére, az úgynevezett „gumikéz illúzióra", ahol a kísérlet alanya minkét kezét az asztalra tette, majd az egyiket lefedik és a helyére egy megtévesztően realisztikus gumikéz kerül. Ezután az igazi kéz és a gumi kéz ritmusosan simogatják egy ecsettel, végül egy idő után az önkéntesek túlnyomó többsége úgy érzi, hogy a mesterséges kéz a saját testének része.

Az érzelmi reakciók feldolgozásáért felelős agyterület

A Bonn Egyetemi Kórház Pszichiátriai és Pszichoterápiás Tanszékének professzora, Dr. René Hurlemann vezette csapat egypetéjű ikreknél végzett kísérletet, akik mindketten egy igen ritka genetikai rendellenességben, Urbach-Wiethe-szindrómában szenvedtek. Ebben speciális betegségben az agyuk mindkét féltekén sérült az amygdala, az érzelmi reakciók feldolgozásáért felelős, mandula alakú agyterület.

Az amiygdala felelős az érzelmi reakciók feldolgozásáért Forrás: Bsip / Europress / Getty

– jelentette ki a professzor.
A kutatók egy év múlva megismételték az ikreken a kísérletet és ugyanazt az eredményt kapták, ezért gyanítani kezdték, hogy az amygdala fontos szerepet játszik a test észlelési rendellenességek elleni védelmében.

Eredményeiket több oldalról is megerősítették

A szakemberek további tesztekkel igyekeztek bizonyítani felvetésüket és megismételték a kísérletet egy húsz nőből álló, egészséges nőkből álló kontrollcsoportnál. Itt azt tapasztalták, hogy az egészséges alanyoknál a gumikéz illúziója jóval később jelentkezett, mint azoknál, akiknél hibás az amygdala. Eredményeiket egy szabványosított kérdőív is megerősítette, amely azt mutatta, hogy a sértetlen amygdalával rendelkező nők sokkal gyengébb érzékszervi csalódást tapasztatlak, mint az ikrek.

A félelem nem véletlenül alakult ki az evolúció során Forrás: Pixabay

– magyarázta Dr. Franny Spengler, a tanulmány vezető szerzője, aki több évig együtt dolgozott Hurlemann professzor csapatával, mielőtt a Freiburgi Egyetem munkatársainak sorát kezdte volna erősíteni.

Az oxitocin növelte a gumikéz illúzióját

A következő kísérleti lépésben a Bonni Egyetemi Kórház kutatócsoportja egy agyi szkennert használt, hogy 57 önkéntes tesztalanyban (36 nő és 21 férfi) mérje az amygdala strukturális térfogatát. Ezzel párhuzamosan újra elvégezték a korábban már jó szolgálatot tett gumikéz kísérletet, és mérték az időt a teszt kezdete és az önkéntesek első gumikéz illúziójának észlelése között.

Az illúziótól is véd minket az agyunk Forrás: pexels.com

Úgy találták, hogy minél kisebb az amygdala, annál gyorsabban jelentkezik a káprázat. Ám a kutatók még ezzel az eredménnyel sem elégedtek meg: oxitocin tartalmú spray-t és placebo-permetet fújtak az önkéntesek orrába a következő kísérlet előtt.

– mutatott rá Dr. Markus Heinrichs, a Freiburgi Egyetem Pszichológiai Tanszékének professzora, aki szintén részt vett a tanulmányban. – Az oxitocin növelte a gumikéz illúzióját, és a hatás sokkal gyorsabban és szignifikánsan erősebben jelentkezett, mint a placebo beadása után. Ezek után nyilvánvalóvá vált, hogy egy ép, egészséges amygdala csökkenti az érzékenységet a gumikéz illúziójával szemben.

Az evolúció korai szakaszában alakult ki

Ezek az eredmények azt is mutatják, hogy az amygdala az esetek legnagyobb részében egyfajta védőfunkciót biztosít a károsodott testérzékelés ellen is.

– magyarázta Dr. René Hurlemann. – Az viszont újdonság, hogy ez az agyi szerkezet ilyen fontos szerepet játszik a test érzékelésében és a félelemérzetben.

A félelem segít a túlélésben Forrás: pexels.com

Ez a védelmi mechanizmus és a félelem nagy valószínűséggel az evolúció korai szakaszában alakult ki, amikor a vadászó és gyűjtögető ősemberek folyamatosan életveszélyben éltek a vadállatok és az ellenséges törzsek miatt.

Az ekkor élő embereknek nyilvánvalóan kevés esélyük lett volna a túlélésre, ha egy veszélyhelyzetben a test érzékelési és észlelési illúziói befolyásolták volna a döntéseiket.

A félelem ugyanis segít a túlélésben, hogy távol maradjunk a veszélyes helyzetektől. A tudósok ezért most azon tűnődnek, hogy vajon az amygdala is szerepet játszhat-e a zavaros testképpel kapcsolatos betegségekben.

– zárta gondolatait Hurlemann professzor.