Brazil fizikus-csillagásznak ítélték a Templeton-díjat

2019.03.19. 15:16

Marcelo Gleiser brazil fizikusnak és csillagásznak ítélték oda idén a világ egyik legrangosabb vallási elismerését, az 1,1 millió fonttal (403 millió forint) járó Templeton-díjat a tudomány és spiritualitás összeegyeztetésére irányuló munkásságáért.

A 60 éves Gleiser az első latin-amerikai, aki megkapja a Templeton-díjat. A neves elismerést olyan élő személyiségek kapják, akik kiemelkedő módon hozzájárultak az élet spirituális dimenziójának erősítéséhez - közölte a díjat odaítélő John Templeton Alapítvány kedden.

Az amerikai New Hampshire államban működő Dartmouth Egyetem professzora több sikerkönyvet írt, és számos televíziós és rádiós műsorban szerepelt, amelyekben a tudományt az univerzum és a Földön kialakult élet eredetének megértésére irányuló spirituális keresésként jellemezte.

"Keményebben fogok dolgozni a korábbinál, hogy szélesebb hallgatóságnak terjesszem üzenetemet a globális egységről és a bolygónkkal kapcsolatos tudatosságról, miközben felkészülünk ennek az évszázadnak az ijesztő társadalmi, technológiai és környezetvédelmi kihívásaira" - mondta Gleiser.

Marcelo GleiserForrás: AFP/Eli Burakian

A tudós szerint kutatásai a "nagyon kicsi fizika" és a "nagyon nagy fizika" kapcsolódására fókuszálnak, hogy magyarázatot találjon az univerzum keletkezésére. A fizikus az élet kialakulásának eredetét is vizsgálja, emellett nem zárkózik el a földönkívüli élet lehetőségétől sem.

Gleiser Rio de Janeiróban született a helyi zsidó közösség egyik befolyásos családjának gyermekeként. Brazíliában és Nagy-Britanniában folytatta tanulmányait.

A kitüntetést május 29-én adják át Gleisernek New Yorkban.

A Templeton-díj egy 1972-ben alapított elismerés, amelyet kiemelkedő vallási és spirituális eredményért adományoz a Templeton Alapítvány. A vallási elismerést először Kalkuttai Teréz anya kapta meg, az utóbbi évek díjazottjai között szerepelt a dalai láma, tavaly pedig II. Abdullah jordániai király nyerte el.