Vágólapra másolva!
Csökken a Duna alsó szakaszán található gemenci terület vadmacska-populációja, és az elterjedése az elmúlt évtizedekben keletre tolódott, a Dunántúl jelentős részéről eltűnt a faj. A területen a közelmúltban kezdődött el az európai vadmacska-monitoring, amit a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársai végeznek. Félő azonban, hogy tiszta vonalú európai vadmacska már alig fordul elő Gemencben.
Vágólapra másolva!

Egyre több a vadmacska-házi macska hibrid

Nagy erőkkel végzik a szakemberek a tavaly kezdődött európai vadmacska-monitoringot a Duna alsó szakaszán, Gemenc országosan védett területén. A felméréseket végző Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársainak eddigi adatai szerint a Duna alsó szakaszán fekvő Gemenc vadmacska-populációja jelentősen csökkent.

Az európai vadmacska jellemzően ott fordul elő, ahol kevés az ember Forrás: flickr.com

– mondta Kovács Attila természetvédelmi őr a monitoring kapcsán.

A vadmacska rejtőzködő életmódú erdei ragadozó Forrás: AFP/Ronald Wittek

– Ennek elsődleges oka, hogy az ártéri terület vonzáskörzetében és pufferzónájában az ember által épített környezet területnagysága megnövekedett, és az itt élő házi macskák egyre nagyobb számban fordulnak elő a gemenci erdőségben is.

A szakemberek szerint évek óta csökken az állomány, amely szoros összefüggésben van többek között a házi macskával való hibridizációval is.

Utóbbi több szempontból is aggályos a vadmacska mint faj fennmaradása végett: a házi macskákkal való szorosabb kapcsolatuk miatt ugyanis a vadon élő állatok több olyan betegséggel szembesülnek, amellyel az immunrendszerük képtelen megbirkózni.

Élve fogó csapdákat is bevetnek majd a kutatók

A területen élő vadmacskákra számos veszély leselkedik. A gemenci ártéri területet átszelő 55-ös főúton az utóbbi években jelentősen megnövekedett a forgalom, így a közúti közlekedésben elütött, elgázolt állatok száma is emelkedik.

A Duna-Dráva Nemzeti Park szakemberei emellett egyre többször találkoznak a vasút mentén elütött egyedekkel is.

Mindezek miatt megállapítható, hogy az ártéri területen élő vadmacskalétszám folyamatosan csökken.

Forrás: AFP/Frans Lanting

– mutatott rá Kovács Attila. A 2018 őszén indult felmérés célja, hogy információt kapjunk a Gemencben élő macskafélék jellegéről, számáról, a tényleges tiszta vonalú európai vadmacska pontos élőhelyviszonyairól és a populációjának létszámáról.

Vadmacskaészlelések 2018-2019. február Forrás: DDNP

A felmérés során a szakemberek az idei évben élve fogó csapdákkal is próbálkoznak majd, amelyek szükségszerűek a genetikai vizsgálatok miatt, hogy szőrmintákat és esetlegesen ürülékmintákat gyűjthessenek.

Nem szeretnék stresszhelyzetnek kitenni az állatokat

„Az élve fogó csapdákat azokon a területeken helyezzük majd ki, ahol a vadmacska jelenléte a tapasztalatok szerint rendszeres. Ezek nagy részében jó eséllyel van egy vadkamera is, így ha bármilyen esemény történik a csapdában, azt már az első pillanattól fogva rögzítjük” – magyarázta Mórocz Attila természetvédelmi őr az Origo Tudomány kérdésére.

A jelzés azért is fontos, hogy a csapda lecsapódása esetén a szakemberek azonnal a helyszínre tudjanak menni.

egyed minél kevesebb időt töltsön fogságban és stresszes helyzetben.

A vadmacskák tiszta állományáról és pontos egyedszámáról ugyanis csak a genetikai mintavétel után kaphatnak pontos információkat.

Létfontosságúak a genetikai vizsgálatok

A vadmacskák feltérképezését elsősorban a téli időszakban tudták elvégezni, és a megfigyelések eredményeit folyamatosan gyűjtik, majd az adatokat egy adatbázisba rendezik. A nemzeti park munkatársai most az állatok genetikai állományát próbálják meg minél részletesebben feltérképezni.

Csehországból valószínűleg már teljesen kihalt az európai vadmacska Forrás: flickr.com

– emelte ki Mórocz Attila. – Az élve befogott példányokról méretet veszünk, megmérjük a testtömegüket, a testhosszukat és a farok hosszát. Ez meglehetősen nehéz feladat a vadságuk miatt.

A mindent eldöntő genetikai vizsgálatokat a megfelelő számú, összegyűjtött minta birtokában a hazai kutatók végzik majd el,

és ezzel meglesz a lehetőség arra, hogy a modern technika segítségével egyedi azonosítást végezzenek a szakemberek. Így talán végre fény derül a pontos rokonsági kapcsolatokra és a genetikai arányokra is.

Az állomány évszázadok óta erőteljesen ritkul

Vadmacskával az ország több területén találkozhatunk a Gemenctől kezdve az Ormánságon át a Pilisig és az Északi-középhegységig. Már ha szerencsénk van, hiszen a ragadozó igen félénk, ráadásul elsősorban szürkülettől hajnalig aktív.

Vadmacska (Felis silvestris) Forrás: AFP/Ronald Wittek

Az állat az emberre nem veszélyes, ráadásul az ember lakta területeket kerüli, és meglehetősen óvatos. Kitűnő a rejtőszíne, ezért több kiránduló úgy elmehet mellette, hogy észre sem veszi a mozdulatlanná dermedt, bokrok alatt megbúvó vadmacskát.

Forrás: Wikipedia

Alapvetően kisemlősökkel, többek között erdei egérrel, nyulakkal és pocokkal táplálkozik, de némi növényi tápanyagot, néha dögöket és madarakat is fogyaszt.

A Magyarországon is előforduló európai vadmacska a 18-20. századig az egész kontinensen gyakori volt, ám állománya ezután jelentősen megritkult.

Nagyon hasonlít a házi macskára Forrás: AFP/Ronald Wittek

Ma már nagyon szétszórtan élnek az egyedek az ország területén. A házi macska genetikailag igen közel áll hozzá, ezért hibridizálódhatnak. A házi macska-vadmacska hibridek azonban az állat egész elterjedési területén problémát jelentenek, szerte Európában.

– hangsúlyozta Kovács Attila.