Hihetetlen, de már a teázás sem biztonságos

Teaként és aromaterápiaként is megállja a helyét a levendula
Vágólapra másolva!
Drasztikusan megnő a nyelőcsőrák kialakulásának esélye azoknál, akik forrón isszák a teát – derítette ki egy új kutatás. A 60 Celsius-foknál melegebb italokat fogyasztók körében 90 százalékkal nő a daganat kialakulásának esélye azokhoz képest, akik nem isznak teát, vagy inkább a hűs innivalót preferálják.
Vágólapra másolva!

A kutatás során 50 000, 40 és 75 év közötti ember adatait vették górcső alá, a vizsgálat több mint tíz éves időtartamot ölelt fel. 2004 és 2017 között 300-nál is több személynél alakult ki a nyelőcsőrák valamelyik fajtája.

A kutatócsoport szerint egyértelmű bizonyítást nyert, hogy a tea hőmérséklete miatt ugrott meg a megbetegedések száma.

„A legtöbben forrón szeretik a kávét, a teát és a hasonló italokat. Ugyanakkor eredményeink egyértelműen rávilágítanak arra, hogy a nagyon forró tea megnöveli a nyelőcsőrák megjelenésének rizikóját, így érdemes megvárni, míg kihűl az ital” – magyarázta Farhad Islami, az American Cancer Society munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

Már korábbi tanulmányok is értekeztek a forró italok és a rák kialakulásának kapcsolatáról, viszont az International Journal of Cancer című szakfolyóiratban megjelent publikáció az első, amely rámutat a kockázatosnak ítélt hőmérsékletre.

A nyelőcsőrák a nyolcadik leggyakoribb rákbetegség a világon, évente 400 ezer ember halálát okozza.

A dohányzás, a reflux, az alkohol és a forró italok károsítják a nyelőcsövet, az ismétlődő sérülések miatt pedig megnő a káros sejtburjánzások kialakulásának valószínűsége.

(Medical Daily)