Nem fogja elhinni, mit találtak egy fiatal nő petefészkében

Vágólapra másolva!
A petefészekciszta viszonylag gyakori jelenség, sőt az sem annyira hihetetlen, ha valami abszolút oda nem illő dolog (fog, szőrszál, haj) kerül bele. Arra azonban nem volt példa, hogy zöldségből származó maradványokat találjanak benne. Márpedig most ez történt.
Vágólapra másolva!

Egy 32 éves nő hasi panaszokkal került a michigani Rochester kórházába. Az első vizsgálatok alapján a kezelőorvosok azt gyanították, hogy a vastagbélben tályog alakulhatott ki, ám mikor felfedezték, hogy a bal petefészek duplájára nőt, az események váratlan fordulatot vettek.

A petefészek szorosan hozzá volt tapadva a medence és a vastagbél falához, első lépésként a sebészeknek ezt a problémát kellett megszüntetniük. A szakértők egy hatalmas, úgynevezett dermoid cisztát is találtak a testben. Ez a fajta ciszta a petefészek reproduktív sejtjeiből alakul ki és egészen bizarr formákat (haj, szőr) ölthet. Sokszor idéz elő fertőzéseket, amit antibiotikumos kúrával kezelnek, vagy sebészetileg eltávolítják az oda nem való képződményt.

A nőben talált dermoid ciszta rendkívül bűzös, kellemetlen szagú volt, így felmerült egy komolyabb fertőzés lehetősége is.

Amikor azonban azt találták, hogy az elváltozás zöldségmaradványokat tartalmazott, mindenki meglepődött.

Hogy miként került oda a növényi anyag, senki sem tudja. Elképzelhető, hogy a nő belein sérülés keletkezett, ezen keresztül szivárgott ki az ételmaradék, ami aztán utat talált valahogy a cisztába. A sérülés idővel begyógyulhatott, mert az orvosok az operáció során nem találták nyomát az emésztőszervrendszeren.

Forrás: BMJ Case Reports

Szerencsére a nő a műtétet követően nem tapasztalt semmilyen komolyabb szimptómát, így kilenc nappal később hazaengedték. A BMJ Case Reports című szakfolyóiratban publikált esettanulmány szerzői kiemelik, hogy az eddigiektől eltérő módon kell megközelíteni a petefészekciszták vizsgálatát, ugyanis a jelek szerint a fertőzések nemcsak a nemi szerv, hanem a bélrendszer felől is támadhatnak.

(IFL Science)