Hatalmas robbanás rázhatta meg a kisbolygót

space Vertical
Az aszteroida felszíne
Vágólapra másolva!
Valószínű, hogy krátert robbantott a Hajabusza-2 (vándorsólyom) japán űrszonda a Ryugu aszteroida felszínén.
Vágólapra másolva!

Az űrszondának az volt a feladata, hogy mesterséges krátert hozzon létre a Ryugún. Ha sikerült, májusban visszatér a kráterhez, hogy kőzetmintákat gyűjtsön, amelyek segíthetnek a tudósoknak a Naprendszer kialakulásának kutatásában.

A japán Kyodo hírügynökség szerint csak április végén erősítik meg, hogy sikerrel járt-e a robbantás.
A kicsiny kúpformájú eszköz (Small Carry-on Impactor, SCI), amelynek egy részét rézzel vonták be, pénteken indult el az űrszondából a Ryugu felé, amikor a Hajabusza-2 500 méter távolságra közelítette meg a kisbolygót. Úgy programozták, hogy a rézzel bevont részével 40 perccel később robbanjon a Földtől 300 millió kilométerre lévő Ryugún.

Megerősítették, hogy eközben az űrszonda azonnal eltávolodott a kisbolygótól, hogy ne rongálja meg a robbantás vagy a becsapódás kőtörmeléke, majd kis kamerát bocsátott ki a robbantás helyszíne fölé, hogy nagyjából egy kilométerre a robbantástól megörökítse az eseményt.

A kamera a Földre továbbítja a felvételeket, de nem tudni, mennyi idő kell ehhez. A Hajabusza-2-nek két hétre lesz szüksége ahhoz, hogy újra elfoglalja korábbi helyét a Ryugu közelében.

A kráter akár tíz méter átmérőjű is lehet, ha a Ryugu felszíne homokos, ha kőzetes részen robbantanak, akkor három méter átmérőjű

– közölték a JAXA japán űrügynökség tudósai még a robbantás előtt.

Az aszteroida felszíne Forrás: AFP/Handout

2014-ben indult útnak

A 2014 decemberében útnak indított űrszonda szeptemberben és októberben már sikeresen az aszteroida fedélzetére bocsátott három kutatórobotot. A robotok azóta is folyamatosan küldik az adatokat a földi űrközpontba, felvételeket készítenek az aszteroidáról és mérik a felszíni hőmérsékletet.

Közülük a német-francia fejlesztésű Mascot az aszteroida felszínének ásványösszetételét és mágneses mezejét vizsgálja. Februárban landolt az egy kilométer széles aszteroida felszínén, hogy kőzetmintákat gyűjtsön. A mindössze néhány másodperces művelet során a Hajabusza-2 kiengedett egy csövet, és másodpercenként 300 méteres sebességgel tantálsörétet lőtt ki a kisbolygó felszínére, hogy a felverődő por- és kőzetszemcséket begyűjtse és elküldje a Földre.

A mintagyűjtést követően a szonda visszaemelkedett eredeti pozíciójába, az aszteroida felszínétől mintegy 20 kilométeres magasságba. A misszió a tervek szerint 2019 decemberében lezárul, amikor a Hajabusza-2 elhagyja a Ryugút. Várhatóan 2020-ban landol a Földön az összegyűjtött mintákkal.

(BBC)