A pszichedelikus szerek mikrodózisban javíthatják a hangulatot

pszichedelikus
A pszichedelikus drogok biztonságos használatát még tovább kutatják
Vágólapra másolva!
Egy folyamatban lévő tanulmány előzetes eredményei szerint az olyan pszichedelikus anyagok, például az LSD vagy a varázsgombák mikrodózisa javíthatja a hangulatot, a produktivitást és koncentrálhatja a figyelmet. A kutatók részeredményeiket a Journal of Psychoactive Drugs tudományos folyóiratban tették közzé.
Vágólapra másolva!

Pozitív mellékhatásokat tapasztaltak

A pszichedelikus szereket már ősidők óta fogyasztja az emberiség. Korábbi kutatások már bizonyították, hogy védenek a stressz ellen, kezelik a depressziót, gyulladásgátló hatásuk van és nem mellesleg nem okoznak függőséget. Egy folyamatban lévő tanulmányban a kutatók már megállapították azt is, hogy

a pszichedelikus drogok mikrodózisa óriási orvosi segítséget nyújthat,

ami egy nagyon kis mennyiségű szer lenyelését jelenti annak érdekében, hogy pozitív mellékhatásokat tapasztalhassunk, miközben a dózis is a küszöb alatt marad.

Csökkenthetik a stressz látható jeleit Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Alberto Fanego

James Fadiman,a Szófia Egyetem pszichológusa ötvenkilenc ország több mint ezer önkéntesének eredményeit vizsgálta, akiket online toborzott és akikkel leginkább az Internet segítségével tartotta a kapcsolatot.

A vizsgálat résztvevői egy teljes hónapon át, a hónap három napján mikrodózisú (10 mikrogramm hatóanyag) pszichedelikus anyagot vettek be.

A kutató ez idő alatt minden egyes résztvevő megadott szempontok alapján elkészített önértékelését kielemezte, majd értékelte az érzelmi állapotukat, és jegyzeteket készített a tapasztalatok részletezése céljából.

Jobb társadalmi interakciókat eredményeztek

A kutatás jelenleg már bizonyított eredményei azt mutatták, hogy a mikrodózisban adagolt pszichedelikus szerek fokozták a pozitív érzelmeket, jobb társadalmi interakciókat eredményeztek, enyhítették a fejfájás tüneteit, javították a munkahelyi termelékenységet és növelték a koncentrációképességet.

Mikrodózisban fokozza a pozitív érzelmeket Forrás: pexels.com

– mondta James Fadiman.Korábbi mikrodózis vizsgálatok kimutatták azt is, hogy csökkent a depresszió és a stressz szintje, javult a koncentrálóképesség, de a neuroticizmus is emelkedett.

Sokat segíthetnek a gyógyászatban is

A pszichedelikus drogok tehát megfelelő használat esetén sokat segíthetnek a gyógyászatban is. A kutatók azonban figyelmeztetnek arra, hogy eredményeik elsősorban a kutatásban résztvevők saját tapasztalataira támaszkodnak. A szervezetbe bevitt dózist így nem tudták hitelesíteni és bizonyítani, ezért a kutatást folytatják, hogy ezeknél még megbízhatóbb eredményeket tudjanak felmutatni.

A pszichedelikus drogok biztonságos használatát még tovább kutatják Forrás: Sarah Diniz Outeiro

Kiemelték, hogy addig azonban nem érdemes önként még a mikrodózissal sem kísérletezni.

Hozzátették, hogy a pszichedelikus drogok a legtöbb országban illegálisak és több helyen még az a nézet uralkodik, hogy ezek a pusztító szerek veszélyesek a társadalomra.

Nem véletlenül övezi napjainkban nagy érdeklődés a pszichedelikumok pszichiátriai gyógyításban való felhasználásával kapcsolatos kutatásokat. A legfrissebb eredmények pedig arra is utalnak, hogy nemcsak az elme, hanem a test gyógyításában is lehet szerepük.