Hosszabb ideig marad a Jáde Nyúl a Hold túlsó oldalán

Csang'o-4
A Csang'o-4 a Hold felszínén
Vágólapra másolva!
Három hónaposra tervezett élettartamánál hosszabban dolgozik a Hold sötét oldalán a Jáde Nyúl 2 kínai holdjáró, amely április 9-én ismét munkába állt több napig tartó alvó állapotot követően - közölte kedden a kínai űrkutatási hivatal.
Vágólapra másolva!

Január elején landolt a Hold felszínén

A Jáde Nyúl 2 április 2. és április 8. között "déli pihenőt" tartott, mivel ebben az időszakban a Hold felszínének hőmérséklete szélsőségesen magas volt,

hétfőn azonban folytatta kísérleteit.

A holdjáró, amely a Kármán Tódorról elnevezett Von Karman kráternél végez kutatásokat, eddig 170,92 métert tett meg a Hold sötét oldalán - közölték a kutatók.

A Csang'o-4 a Hold felszínén Forrás: MTI

A holdjáró a Csang'o-4 űrszonda fedélzetén érkezett meg január 3-án a Hold Fölről sosem látható oldalára az első olyan kutatási programban, amely a Hold sötét oldalának felfedezésére indult.

Automatikusan hibernálja magát, ha szükséges

A 135 kilós Jáde Nyúl 2-t felszerelték a felszín alá hatoló radarral a felszín közeli struktúrák kitapogatására és infravörös spektrométerrel a Holdon található anyagok összetételének elemzésére.

Két panorámakamerájával nagyfelbontású színes fotókat tud készíteni,

az elsőket egy héttel érkezése után már el is küldte a földi irányító központba.

Egy szikla a Jáde Nyúl felvételén Forrás: China National Space Administration

A Jáde Nyúl 2 automatikusan helyezi magát alvó vagy éber állapotba a napfény mennyiségétől függően. Ezt az automatizmust azért kellett beépíteni, mert a Hold túloldalán lévő eszközzel sokkal nehezebb a kapcsolattartás, mint az innenső oldalival.

A Hold Földről nem látható túlsó oldala Forrás: NASA

A kínai holdkutatási program nemzetközi együttműködésben valósul meg.

A misszió négy tudományos programjának műszereit holland, német, svéd és szaúd-arábiai kutatók fejlesztették.

(Forrás: MTI/Hszinhua)