Minden az arcára lehet írva a csalfa férfiaknak?

megcsalás, hűtlenség
A hűtlenség jeleit vizsgálták a kutatók
Vágólapra másolva!
A csalfa férfiak hűtlensége az arcukra van írva egy új kutatás szerint, amely állítja, hogy a megcsalás jeleit egyértelműen láthatjuk. A szakemberek azt találták, hogy a férfiasabb arcú egyének nagyobb valószínűséggel hűtlenek, és ezek a férfiak saját bevallásuk szerint is könnyebben esnek a csábítás csapdájába. A kutatók ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a kapott eredményeik óvatosságra is intenek: ne ítéljünk meg senkit csak ez alapján!
Vágólapra másolva!

A férfiasság kulcsfontosságú tényezővel bír

A Nyugat-Ausztráliai Egyetem kutatói szerint a férfias arcúak, tehát az erősebb állkapoccsal és vékonyabb ajkakkal megáldott férfiaknak egyfajta evolúciós előny jutott, ami miatt a nők egy olyan, potenciális jelöltet látnak bennük, akik könnyebben el tudják őket csábítani.

Már korábbi eredmények is bizonyították, hogy a férfiasság kulcsfontosságú tényezővel bír, amikor egy nő eldönti, hogy közelebbről szemügyre vesz-e valakit.

A férfiasabb arcú személyekre jobban jellemző a megcsalás? Forrás: pexels.com

Ugyanakkor az nem volt eddig tisztázott, hogy az emberek a megcsalásra való hajlandóságot láthatják-e a másik arcán. A kutatók önkéntesek bevonásával végezték el a teszteket, amelyek során az önkénteseknek 189, korábban fotózott, felnőtt férfi és nő arcát kellett megvizsgálniuk. A nőkről készült fényképeket összesen 293 férfi és 472 nő értékelte, míg a férfiakét 299 férfi és 452 nő, akiknek egy tízes skálán kellett megtippelnie, hogy a fotókon látott egyén mekkora valószínűséggel lehet hűtlen.

A kutatók korábban megkérdezték a lefotózott személyeket arról, hogy mennyire csalfák.

Végül a fényképeket értékelték három szempont, a vonzerő, a megbízhatatlanság és a férfias vagy nőies megjelenés tekintetében.

A nőknél nem találtak hasonló összefüggést

Az eredmények azt mutatták, hogy mind a férfiak és mind a nők nagyobb arányban adtak magasabb pontszámot a férfias megjelenésű személyekre, és ezek az egyének a korábbi megkérdezés során is nyíltan bevallották a hűtlenségük vagy épp a „vadászat élvezetének" a tényét.

A hűtlenség jeleit vizsgálták a kutatók Forrás: Adobe Photos

– írták a szerzők, akik eredményeiket Royal Society Open Science tudományos folyóiratban publikálták. – A nők képeinek vizsgálata során azonban nem találtunk hasonló összefüggést.
A további elemzések megerősítették, hogy a maszkulin arc már önmagában köthető a hűtlenséget, bár természetesen nem jelzi előre a megcsalás tényét, ezért érdemes az eredményeket óvatosan kezelni.

A megcsalás folyamata hihetetlenül összetett

– jelentette ki Dr. Yong Zhi Foo, a Nyugat-Ausztráliai Egyetem kutatója, a tanulmány első szerzője.

A kutatók szerint érdemes óvatosan kezelni a kapott eredményeket Forrás: Getty Images/skynesher/Skynesher

Hozzátette, hogy maguk is meglepődtek, amikor az előzetes hipotézisük beigazolódott, de tudják, hogy

további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy még meggyőzőbb bizonyítékokat találjanak a hűtlenség látható jeleire.

Úgy tervezik, hogy a jövőben újabb, a mostaninál még szélesebb körű vizsgálatot végeznek, amelybe ezúttal idősebb korú önkénteseket is bevonnak. Eredményeiket már többen cáfolták, köztük Dr. Kristen Knowles, az Edinburgh-i Queen Margaret Egyetem evolúciós pszichológusa, aki szerint megkérdőjelezhető az egyértelmű kapcsolat a feltételezett hűtlenség és a valóságban elkövetett megcsalás között.

– hangsúlyozta.

(The Guardian)