27 év után ébredt fel a kómából

2019.04.23. 17:09

Egy arab nő 27 év kóma után tavaly tért magához egy németországi kórházban – írja a BBC.

Munira Abdulla 1991-ben az Egyesült Arab Emírségekben egy autóbalesetben olyan súlyos agysérüléseket szenvedett, hogy kómába esett.

Vele volt fia, Omar Webair is, ő sértetlenül megúszta a balesetet, mivel édesanyja a karjába vette a karambol előtt, hogy megvédje az ütközéstől.

A kép illusztrációForrás: Thinkstock

27 év kóma után Munira tavaly felébredt egy német kórházban,

miután megműtötték az izmokat a végtagjaiban, valamint gyógyszerekkel is próbálták segíteni az éberségét.

Fia egy interjúban elmondta, hogy az évek során több országban is kezelték az édesanyját, végül egy német kórházban ébredt fel.

Éppen vitatkoztunk a kórtermében egy félreértés miatt, ami miatt megérezhette, hogy veszélyben vagyok, ami sokkol állapotot idézett elő nála: furcsa hangokat adott ki, de az orsosok szerint nem volt semmi baja. Aztán három nappal később arra ébredtem, hogy a nevemen szólít – nyilatkozta Omar.

A nő most már Abu Dhabiban folytatja a rehabilitációját.

Nagyon ritkák az ilyen esetek, amikor valaki hosszú évekig tartó kómából ébred fel,

és még ezután is hosszadalmas felépülés vár rájuk. Sokszor valamilyen fogyatékossággal élnek tovább attól függően, mennyire károsodott az agyuk.

Az egyik híres példa Terry Wallis, egy amerikai férfi, aki 19 évesen egy autóbaleset következtében esett kómába, amiből aztán 19 évvel később ébredt fel. Az orvosai szerint sikerült helyreállítania az agyszöveteit.