A fényszennyezésért súlyos árat fizetünk

fényszennyezés
A emberiség egy harmada nem látja a Tejutat a fényszennyezés miatt.
Vágólapra másolva!
Thomas Edison 1879. október 22-én hajtotta végre első sikeres kísérletét a szénszálas izzóval. A találmány forradalmasította életünket, de az emberiség túlzásba vitte használatát, emiatt és a helytelen használat miatt súlyos következményekkel kell számolnunk. Komoly károkat okoz a környezetre, természetre, élővilágra és az emberi egészségre is. Évente rengeteg millió állat pusztul el a fényszennyezés miatt.
Vágólapra másolva!

A fényszennyezés ellopja az éjszakát és a csillagos eget

Kevesebb, mint 100 éve még mindenütt csillagos volt az éjszaka, mára azonban alig van ilyen hely a Földön. 1994. egy éjszakáján földrengés rázta meg Los Angelest és elment az áram. A lakosok a sürgősségi központoknak és a helyi csillagvizsgálónak jelentették, hogy valami rejtélyes felhő van a magasban. Kiderült, hogy a Tejút az, melyet a városi fények elnyomnak.

2003-ban az Egyesült Államok északkeleti részén történt, 55 millió embert érintő áramszünet előtti és utáni fotó. Forrás: https://www.darksky.org/light-pollution/

A mesterséges világítás évről évre egyre jobban terjed. Annak ellenére, hogy az utóbbi időben elterjedtek az energiatakarékos fényforrások, a LED-ek,

nem csökkent energia- és a pénzpazarlás, sőt!

Az energiapazarlásnak súlyos gazdasági és környezeti hatásai vannak. Ennek oka a világítás helytelen, szakszerűtlen és árnyékolás nélküli használata. A lámpák túl sok fényt bocsátanak ki, akkor és oda is világítanak, amikor és ahova nem szükséges.

A emberiség egyharmada nem látja a Tejutat a fényszennyezés miatt. Forrás: https://www.smithsonianmag.com/smart-news/light-pollution-really-pollution-180963474/

Csak az Amerikai Egyesült Államokban egy átlagos évben a külső világításra kb. 120 terawattóra (120 x 1012 wattóra) energiát használtak - leginkább utcák és parkolók világítására -, mely New York 2 éves teljes elektromos szükséglete.

Csak az USA utcáinak világítása során évente 21 millió tonna szén-dioxid szabadul fel

A fényszennyezés ellen küzdő szervezet, a Nemzetközi Sötét Égbolt Szövetség, az IDA (International Dark Sky Association) becslése szerint az USA külső megvilágításának legalább 30%-a pazarlás, melynek során

évente 21 millió tonna szén-dioxid szabadul fel

és 3,3 milliárd dollárba kerül. Hogy ezt kiegyenlítsük, 875 millió fát kellene ültetni évente. És ez csak az USA.

Fényszennyezés Hong Kongban. Forrás: https://www.theguardian.com/travel/2018/oct/01/hong-kong-best-views-the-peak-harbour-penthouse-victoria-park

Christopher Kyba kutató a kollégáival együtt azt várta, hogy a LED-re való áttéréssel csökken a világítás fényereje a gazdag városokban, országokban, mint az USA, Egyesült Királyság, vagy Németország. Ezzel szemben Amerikában változatlan a helyzet, a másik kettő pedig még fényesebb lett.

A fényszennyezés növekszik Németországban. az Egyesült Királyságban és az Amerikai Egyesült Államokban is. Forrás: https://www.independent.co.uk/news/science/light-pollution-worldwide-led-energy-saving-bulbs-earth-night-wildlife-environment-health-sleep-a8071586.html

A Science Advances magazinban publikált tanulmányukhoz a kutatók a NASA műhold radiometer adatait használták. Az eszközt speciálisan arra tervezték, hogy mérje az éjszakai fények fényességét.

Évente sok millió állat veszti életét csak a fényszennyezés miatt.

A fényszennyezés megzavarja az álaltokat, növényeket. Megzavarja tájékozódásukat, felborítja életritmusukat. Íme néhány példa. Az éjszakai állatok nappal alszanak éjszaka aktívak. A fényszennyezés azonban radikálisan megváltoztatja az éjszakai környezetet. Például a kétéltűek éjjeli brekegése a szaporodási rituálé része. A mesterséges fények megszakítják ezt az éji aktivitást megbolygatva szaporodásukat és csökkenti a populációkat.

Tengeri teknős fióka kel ki a tojásból. Forrás: http://www.gococoabeach.com/wp-content/uploads/2017/04/Break-Out-Moment-lg-Green-Sea-Turtle-Hatchling.jpg

A tengeri teknősök a vizekben élnek, de a parton költenek éjszaka. A fiókák úgy találják meg a tengert, hogy az óceán feletti fényes horizontot érzékelik, a hullámcsúcsokon visszatükröződő holdfényt. A mesterséges fények megzavarják a tájékozódásukat és eltérítik őket az óceántól. Veszélyes helyekre, utakra vándorolnak, vagy a házak telkeire keverednek. A kicsiknek minden szárazföldön töltött perc veszélyt jelent. Amikor felkel a Nap, majdnem szó szerint megpirulnak, túlmelegednek, dehidrálódnak és könnyű prédákká is válnak.

Csak Floridában évente milliók pusztulnak el így.

Még az óceánt elérők közül is 10.000-ből 1 éli meg a felnőttkort. A dezorientáció az egyik legfőbb halálok.

Évente sok millió madár pusztul el a (szükségtelenül) kivilágított épületeknek, tornyoknak ütközve. A verőfénytől, mesterséges fényektől elvakítva, vagy csalogatva nekirepülnek a csillogó üvegnek, nekicsapódnak az épületeknek és a járdára zuhannak.

Tengeri teknős fiókák mennek a tengerbe. Forrás: https://www.nytimes.com/interactive/2016/04/07/science/light-pollution-effects-environment.html

Az éjjel vadászó, vagy vándorló madarakat a holdfény és a csillagfények navigálják. A mesterséges fények őket is eltérítik veszélyes tájak, városok felé.

Forrás: https://howtoconserve.org/2016/03/25/how-to-prevent-bird-window-strikes/

A vándormadarak menetrendje jól időzített szezonális jelektől függ. A mesterséges fények miatt túl korán, vagy túl későn kelnek útra, és így elszalasztják az ideális klímakondíciókat a fészekrakáshoz, takarmányozáshoz és más viselkedéshez. A mesterséges fények drámaian megváltoztatják az éjszaka vándorló madarak viselkedését.

Csak a Sidney Operaház miatt évente 100 millió madár pusztul el.

A mesterséges fények a takarmány beporzását is fenyegetik csökkentve az éjszakai beporzók aktivitását.

A növényeket is megzavarja a fényszennyezés, mesterséges fényű területeken élő fák 1 héttel korábban rügyeznek.

A nem városi fajokra is nagyon káros hatással van a fényszennyezés, a várostól messze élőkre is, pl. a denevérekre, rovarokra, növényekre, tengeri gerinctelenekre, korallokra, főemlősökre.

395 madarat találtak a fényszennyezés miatt holtan egy amerikai felhőkarcoló (American National Insurance Building) körül 2017 májusában. Forrás: https://www.theguardian.com/environment/2017/may/06/400-birds-killed-texas-galveston-skyscraper-storm

A tammar wallaby ausztrál kis erszényes a termékenységét a nyári napforduló utáni halványuló fényszinttel szinkronizálja. Ennek eredménye, hogy 6 héttel később világra jönnek a kicsik. A kicsiket etetni kell, élelemre van szükség. Ez a szinkron annak köszönhető, hogy ekkor van a legtöbb élelemforrás. A városi populáció 4 héttel elcsúszik és ilyenkor már nincs annyi élelem.

A fényszennyezés az ember egészségére is káros hatással van, sok betegséget hoznak kapcsoaltba ezzel

Nem csak az állat- és növényvilágra káros a fényszennyezés, hanem az emberre is. Sok betegséget kapcsolnak össze a fényszennyezéssel. Megzavarja a cirkadián ritmusért és több más folyamatért felelős melatonin hormon termelődését. A Harvard alváskutatója Lockley Stephen szerint az éjszakai fény az oka, hogy sok ember nem alszik eleget.

Forrás: MTI/Komka Péter

Az ember évezredekig a természettel összhangban, az éjszaka-nappal váltakozásában élte életét. A fényszennyezés megváltoztatja az ember biokémiai ritmusát, ami normálisan a természetes fényszintekkel süllyed, emelkedik, áramlik . Azt mondja, az éjszakai fiziológia a sötéttől függ és nem az alvástól és hogy hosszabb fiziológiai éjszakai időre van szükségünk.

1981-ben Dr. Charles Czeisler a Harvard Medical School biokémikusa és molekuláris biológisa megmutatta, hogy a világosság, napfény az ember belső óráját összhangban tartja a környezettel.
A fotonok a retinával ütközve jeleket indítanak be, melyek elérik az agyban elhelyezkedő melatonin hormont termelő tobozmirigy kritikus szabályozóját, a hipotalamuszban lévő neuronok egy csomóját (a cirkadián ritmusért felelős nucleus suprachiasmaticust, mely a hipotalamuszban a látóidegek kereszteződése felett elhelyezkedő kis régió).

A melatonin normálisan naplementekor emelkedik és éjjel van a maximumon. Ekkor indítja be a reakciók sorát,

melyek szabályozzák az alvás-ébrenlét ciklust, csökkentik a testhőmérsékletet, lassítják az anyagcserét, emelik az étvágyat csökkentő és az étkezés után teltségérzetet okozó hormonszintet, a leptint. Régen nagyon fontos volt az embernek, hogy az éjszaka közepén ne legyen éhes, mert ha akkor ment volna élelmet gyűjteni, akkor ő maga lett volna a táplálék. Továbbá erősíti az immunrendszert, csökkenti a koleszterinszintet, segíti a pajzsmirigy, a petefészek és a mellékvese működését és antioxidáns hatása is van.

Forrás: PhotoAlto/Frédéric Cirou

Több betegséggel is összefüggésbe hozzák a fényszennyezést. Az állandó alacsony leptinszint következménye lehet a túlsúly. Számos tanulmány szerint az alacsony melatoninszint és a cirkadián ritmus szakadása szerepet játszik a szívbetegségek, diabétesz, depresszió és a rák, különösen a mellrák kialakulásában, amire az adatok igen meggyőzőek. Fokozottan érvényes ez a váltott műszakban dolgozókra. A kutatók szerint a kevés alvás növeli a depresszió kockázatát is.

Egy Harvard tanulmány szerint a fényszennyezés kapcsolatban lehet a diabétesszel és a lehetséges túlsúllyal

A kutatók 10 embert olyan időbeosztásba tettek, ami fokozatosan mozgatja a cirkadián időzítést. Az alanyok vércukorszintje megnőtt és prediabetikus állapotba kerültek, leptin szintjük pedig lement.

Forrás:https://mta.hu/tudomany_hirei/bennunk-ketyego-biologiai-orak-egy-nobel-dijas-felfedezes-tortenete-108088

Különösen az éjszaka, a váltott műszakban dolgozóknál jelentkeznek problémák. A WHO 2007-ben bejelentette, hogy a váltott műszakban dolgozóknál rizikófaktor a rák, majd 2012-ben az American Medical Association is figyelmeztetett, hogy az éjszakai világítás kiterjedt használata potenciálisan káros egészségügyi hatásokat és/vagy kockázatos szituációkat okoz.

A kevésbé kivilágított területeken nem nőtt, hanem csökkent a bűnözés is

Nincs arra bizonyíték, hogy a világítás csökkentené a bűnözést, sőt! Több tanulmány szerint, nincs jelentősége a világításnak. Egy 2015-ös a Journal Epidemiology and Community Health magazinban publikált tanulmány azt találta, hogy

az utcai világítások nem előzik meg a bűntényeket, sem a baleseteket.

A kutatók a közúti karambolokat és bűntényeket vizsgálták Anglia és Wales 62 térségében, és azt találták, hogy a világításnak nincsen hatása, mindegy, hogy a hatóságok teljesen lekapcsolták a világítást vagy halovány fénnyel világítottak, vagy bizonyos órákban kapcsolták le, vagy kicserélték a világítást LED-re.

A emberiség egyharmada nem látja a Tejutat a fényszennyezés miatt. Forrás: https://www.smithsonianmag.com/smart-news/light-pollution-really-pollution-180963474/

A kivilágított területeken a bűnözés is gyakoribb, mert az elkövető jobban látja az áldozatot, és a tulajdont. 1998-ban Chicago város polgármesteri hivatala és a közegésszégügyi és utcai világítás osztály (Mayor's Office int he city of Chicago és a Department of Streets and Sanitation) az utcák és sikátorok világításának javításával akarta csökkenteni a bűnözést. A tanulmány korrelációt mutatott ki a fényesen kivilágított sikátorok számának növekedése és a megnövekedett bűnözés közt.

Magyarországon 3 hely kapta meg az IDA Csillagprark kitüntetését

Az IDA kezdeményezésére csillagos-égbolt parkokat hoznak létre világszerte. Szigorú kritériumoknak kell megfelelni, hogy a társaság megadja a csillagos-égbolt rangot. Hazánkban 3 ilyen hely van: A Hortobágyi Nemzeti Park, a Zselici Tájvédelmi Körzet és a Bükki Nemzeti Park büszkélkedhet a Csillagpark kitüntetéssel.

Zselici Csillagpark a Zselici Tájvédelmi Körzetben. Forrás: https://ng.hu/Fold/2016/05/30/A-honap-asztrofotoja-Tejut-a-Zselicben/

A fényszennyezés a csillagászatot is veszélyezteti, mert a mesterséges fényekkel az égboltot is kivilágítják.

Csehországban hozták meg az első egész országra kiterjedő fényszennyezés elleni, nagyon szigorú szabályokat tartalmazó törvényt 2002-ben.