Átlépte az 1500-at az ebolás megbetegedések száma a Kongóban

ebola
Kongóban több helyen is felütötte fejét a járvány
Vágólapra másolva!
Átlépte az ezret az ebolában elhunytak, illetve az 1500-at az ebolában megbetegedettek száma tavaly július vége óta a Kongói Demokratikus Köztársaságban - közölte pénteken a kinshasai egészségügyi minisztérium.
Vágólapra másolva!

A WHO a vírus intenzív terjedésére számít Kongóban

Oly Ilunga tárcavezető legfrissebb tájékoztatása szerint eddig 1008-an haltak meg a betegségben. A minisztérium a nap folyamán ismertette, hogy idén május másodikáig 1529 esetet regisztráltak, ebből 1444-ben megerősítést nyert, hogy eboláról van szó, míg 66 esetben feltételezhető a vírus jelenléte.

Ebben az összesítésben még 994 beteg haláláról volt szó, 421 meggyógyult.

Kongóban több helyen is felütötte fejét a járvány Forrás: Wikimedia Commons

Az egészségügyiek további 286 olyan esetet vizsgálnak, ahol felmerült a betegség gyanúja. Jelenleg naponta átlagban 15 emberben mutatják ki az ebola vírusát.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteki közléséből kiderül,

hogy a szervezet a vírus intenzív terjedésére számít Kongóban,

valamint komoly kihívásnak tartja a helyiek bizalmatlanságát az egészségügyi dolgozókkal.

Rendszeresek a fegyveres támadások az egészségügyi központok ellen

A kór terjedésének megfékezésében az egyik legnagyobb nehézséget az okozza,

hogy a helyiek eleve bizalmatlanok a nyugati orvosokkal szemben,

és a kezelési központokat rendre fegyveres milíciák támadják meg. Múlt hónapban egy, a WHO-nak dolgozó kameruni járványszakértő halt meg egy támadásban.

Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egészségügyi vészhelyzeti programjának vezetője Forrás: MTI/EPA/KEYSTONE/Martial Trezzini

Michael Ryan, a WHO vészhelyzeti vezetője genfi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy csütörtökön is támadást kíséreltek meg egy butembói egészségügyi központ ellen,

de a biztonsági személyzetnek sikerült meghiúsítani a támadást, így senki sem sebesült meg.

Január óta 119 támadást jelentettek, 42 ezek közül közvetlenül egészségügyi intézmények ellen irányult, s 85 egészségügyi dolgozó vesztette életét vagy sérült meg - tette hozzá Ryan.

A gyógyítómunkát a lakosság bizalmatlansága, és az egészségügyi intézmények elleni gyakori fegyveres támadások is hátráltatják Forrás: AFP/Zoom Dosso

Az ehhez hasonló támadások hátráltatják a vírus elleni küzdelmet, valamint a védőoltások beadását és a fertőzésveszélynek kitett emberek napi ellenőrzését, akik potenciálisan veszélyben vannak - emelte ki Ryan.

Valószínű, hogy denevérekről terjed emberre a kórokozó

Tavaly augusztus 8. óta 109 844 ember kapott védőoltást. A WHO pénteken jelentette be, hogy egy újabb típusú védőoltás bevezetését is tervezik Kongóban. A jelenlegi az első ebolajárvány, amely egy konfliktus sújtotta térségben szedi áldozatait.

Kinshasha, az ország fővárosa a nagy népsűrűség miatt különösen veszélyes terepévé válhat a kórnak Forrás: Antoine Moens de Hase

A térségben mintegy száz lázadó csoport harcol egymással az ásványkincsek kitermelésének ellenőrzéséért, az ebola elleni fellépésben így a helyi ENSZ-misszió (MONUSCO) is részt vesz. A fegyveres csoportok a helyi lakosságot is fenyegetik, dacára a helyi hadsereg és a MONUSCO jelenlétének.

Az ebola vírus mikroszkópos képe Forrás: AFP/DPA/Marcus Beck

A betegséget 1976-ban,

a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először.

A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb, hogy a denevérekről terjedt át emberekre a kórokozó.

A vírus valószínűleg denevérekről terjed át az emberekre Forrás: Dolovis; Wikimedia Commons

A betegség fertőzött ember vagy állat testnedvével történő közvetlen érintkezés által terjed. A betegség súlyos vérzéssel jár, a halálozási arány 90 százalékos is lehet.

(Forrás: MTI/TASZSZ/Reuters/AP)