Leginkább rövid távon tudja levezetni a feszültséget a stresszlabda

2019.05.23. 18:11

A stresszlabdák ma már szinte minden komolyabb iroda berendezésének szerves részét képezik, és arra csábítják az embereket, hogy a kézfejük ritmikus összeszorításával szabaduljanak meg a feszültségtől. Régóta érdekli a kutatókat, hogy ez, első hallásra talán nevetségesnek tűnő módszer valóban működik-e vagyezeket a tárgyakat szó szerint inkább az ablakon kell kidobálni.

Súlyosabb egészségügyi problémákhoz is hozzájárulhat

A munkahelyi feszültségtől az iskolai stresszforrásokig, a romantikus kapcsolatoktól a családi életben megélt eseményekig mindig akad kihívás. Ez gyakran belső konfliktust generál, amely hamarosan stresszként jelentkezik az életünkben. Ha nem figyelünk erre, akkor ez nem csupán az érzelmi és mentális egészségünkre lesz hatással, hanem a fizikai állapotunkat is befolyásolhatja. A krónikus stressz többek között fejfájást, gyomorproblémákat, alvási nehézségeket és gyakran indokolatlannak tűnő fáradtságot okozhat. Hozzájárulhat olyan, súlyosabb egészségügyi problémákhoz is, mint például a magas vérnyomás, a cukorbetegség vagy az elhízás.

A munkahelyi stressz gyakran elkerülhetetlenForrás: pexels.com

A stressz egyik leginkább szembetűnő tünete az izomfeszültség: ilyenkor szó szerint összeszorítjuk az izmainkat, miközben az adrenalin, noradrenalin és kortizol áramlik a testükbe. Ezek a vegyi anyagok alapvetően a „harcot vagy a repülést" jelentik, tehát a küzdelmekre vagy a menekülésre csábítanak. Azt azonban kevésbé tehetjük meg, hogy faképnél hagyjuk a főnökünket vagy lelépünk a munkahelyünkről. A stresszlabda épp ezért lehet ilyenkor szó szerint kézenfekvő.

Hosszú utat járt be a stresszlabda

David Posen,a Munka tényleg megölhet minket című könyv szerzője, a stressz szakértője szerint a stresszenergia legalább egy része irányítható egy fizikai tárgy felé.
A stresszlabda azért tud olyan jól működni, mert arra késztet minket, hogy nyomjuk össze, majd engedjük el azt, így minél tovább ismételgetjük ezt a mozdulatot, annál kevésbé leszünk feszültek – magyarázta.

A stresszlabda ma már minden komolyabb irodai berendezés szerves részét képeziForrás: pexels.com

Az eszköz történelmét ismertetve azt is elmondta, hogy az hosszú utat járt be az 1980-as évektől napjainkig, amikor egy 29 éves televíziós író, Alex Carswell feltalálta. Az ötlet azután született, hogy miután a férfi egy dühítő telefonbeszélgetést folyatott a főnökével, egy filctollal összefirkálta az édesanyja bekeretezett fényképét, amely az asztalon hevert. Saját bevallása szerint ezután sokkal jobban érezte magát abban a pillanatban, ám a fotó sajnos a szemeteskosárban végezte. Ekkor született meg a stresszlabda ötlete.

Könnyebben tudjunk az aktuális feladatunkra koncentrálni

Egy korábbi felmérés azt már megállapította, hogy a stresszlabdák segítségével a hatodik osztályos tanulók jobban tudtak fókuszálni és hosszabb ideig tudtak figyelni a tanárukra. Egy másik tanulmány kimutatta azt is, hogy a kézfejünk ritmikus összeszorításával javíthatjuk a produktivitásunkat, és erre szánt idő abban is segít, hogy utána könnyebben tudjunk az aktuális feladatunkra koncentrálni.

A feszültség oldása mindig áldásos hatásokkal járForrás: pexels.com

Egy harmadik tanulmány azt bizonyította be, hogy a stresszlabdák segítettek a műtét során a betegeknek a szorongásuk enyhítésében. A most publikált kutatás során a wisconsini Madison Egyetem kutatói arra jutottak, hogy bár a stresszlabdák bizonyos helyzetekben valóban hatásosak, mégsem tudnak megfelelő eredményeket produkálni például a pulzusszám, a vérnyomás vagy épp az izzadás csökkentésében. Hangsúlyozták, hogy ezeket az eszközöket leginkább rövid távon érdemes használni, ám a fizikai és érzelmi feszültség tartós levezetéséhez válasszuk inkább a testmozgást, a táncot, a baráti beszélgetéseket vagy ha úgy érezzük, sírjunk és kiabáljunk, amikor épp erre van szükségünk.