Egy tény, amit biztosan nem tudott az anyatejről

2019.05.31. 13:00

Az anyatej élethosszig tartó védelmet biztosíthat a gyereknek – derítette ki a Birminghami Egyetem szakemberei vezette nemzetközi tudóscsoport egerekkel végzett kutatása.

Eddig az volt az általános vélekedés, hogy a betegségekkel szembeni immunitás átadása a babának az anyatejes táplálás által csupán a szoptatás idejére biztosít védelmet, és ha az anyatejes táplálás befejeződik, a védelemnek is vége van. A szakemberek úgy gondolták, hogy az immunitás az anya fehérjéi, a baktériumok és vírusok semlegesítésében szerepet játszó antitestek által kerül a gyermek szervezetébe.

A Sciences Advances című folyóiratban közzétett tanulmányukban azonban a kutatók azt találták, hogy az immunitás átadása hosszú távú, a szoptatáson túl is tart, és a védelmet az immunsejtek átadása biztosítja, teljesen függetlenül az antitestektől.

Egérkísérleteikben azt találták, hogy az anyatejjel táplált egérkölyök, amelynek anyja a vemhesség előtt féregfertőzésben szenvedett, egész életére védett lett ezen fertőzéstől. Ráadásul ez a hatás az anyatejben lévő sejtek által került az utód szervezetébe, és nem fehérjék, antitestek által.

Ez a tanulmány megmutatta, hogy ha az anya akár a várandósság előtt globálisan gyakori fertőzésen esik át, kicsinyeinek hosszú távú szoptatással átadott immunitást biztosít ezen fertőzéssel szemben– olvasható a Birminghami Egyetem közleményében.

„Az immuntranszfer-átadás anyáról gyermekre a szoptatás által nagyon fontos védelmi forrás a csecsemőkori fertőzésekkel szemben. Először mutattuk ki, hogy a várandósság előtti fertőzés élethosszig tartó sejtimmunitást adhat a gyermeknek. Ez új dimenzióval gazdagítja annak megértését, hogyan hathat az anya az egészségünkre” – mondta William Horsnell, a Birminghami Egyetem mikrobiológiai intézetének kutatója.

„Különösen az érdekel bennünket, hogy felfedezésünk miként segíthet kifejleszteni az anyák számára védőoltásokat, amelyek a gyermeknek is hosszabb távú védelmet nyújtanak. Ez a tanulmány megmutatta, hogy egy anyai megfertőződés képes maradandóan megváltoztatni az utód immunitását. Ez új típusú oltóanyagok kidolgozásához vezethet, amelyek az anyának beadva lehetővé teszik a hosszú távú immunitás átadását a gyermeknek” – idézte Adam Cunningham professzort a közleményt.

(MTI)