Az erdő védelmét hirdető 17. századi kőtáblát találtak Kínában

erdő
Tianzi Shan-hegy a kínai Hunan tartományban.
Vágólapra másolva!
Az erdő védelmét hirdető, Csing-dinasztia (1644-1911) korából származó, 17. századi kőtáblát találtak a kínai Hunan tartományban - közölték vasárnap a helyi illetékesek.
Vágólapra másolva!

Már az ősi Kínában is fontos volt a környezetvédelem

A 347 éves kőtáblát Csinhszing faluban, egy fa alatt fedezték fel. Az 1,36 méter magas és 45 cm széles táblába vésett feliratok között szerepel a következő szöveg: "az ősök által ültetett fák árnyékot nyújtanak a leszármazottaiknak, ennek a nemzetségnek a tagjai

nem vághatnak ki fákat".


A táblát a felirat szerint 1672-ben állították.

Tianzi Shan-hegy a kínai Hunan tartományban. Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Zhangjiajie_National_Forest_Park#/media/File:1_tianzishan_wulingyuan_zhangjiajie_2012.jpg


Mint Hsziao Csing, a helyi kulturális örökségvédelmi igazgató kiemelte: nemcsak a tábla kulturális értéke fontos, hanem az is, hogy a felirat tanúsága szerint az embereket már a Csing-dinasztia korai éveiben is érdekelte a környezet védelme, s ez a mai embereket is erre ösztönözheti.

(Forrás: MTI)