Megpóbálja megakadályozni Tutanhamon fáraót ábrázoló bronz szoborfej árverését Egyiptom

Egyiptom Tutanhamon fáraót ábrázoló bronz szoborfej árverésének leállítását kéri
Tutanhamon fáraó, szobor, Egyipotom, London, aukció, műtárgy
Vágólapra másolva!
Egyiptom londoni nagykövetsége a brit külügyminisztériumhoz fordult annak érdekében, hogy állítsák le Tutanhamon fáraó bronz szoborfejének júliusra tervezett eladását a Christie's aukciósháznál.
Vágólapra másolva!

Az egyiptomi nagykövetség levelet írt a brit külügyminisztériumnak és az érintett aukciósháznak, hogy állítsák le az eladást, és azt kéri, hogy adják vissza a szobrot Egyiptomnak - olvasható az egyiptomi külügyminisztérium közleményében.

Egyiptom azt is követeli, hogy állítsák le a július 3-4-re tervezett árverés minden egyiptomi műtárgyának eladását,

és kérte a Christie's-t, hogy bizonyítsa dokumentumokkal a tárgyak tulajdonjogát.

Az egyiptomi műemlékvédelmi tárca az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez is levéllel fordult, hogy járjon közben az egyiptomi műkincsek eladásának leállításáért.

- idézte az Al-Ahram napilap Saban Abdelgavodot, az minisztérium illetékesét.

A Christie's honlapja szerint a műkincsek a német Resandro gyűjteményből származnak. A szoborfej mellett elárvereznek egy festett egyiptomi fakoporsót, egy macska bronzszobrát, továbbá az ókori Rómából származó márványszobrokat. Tutanhamon fáraót Ámon isten képében ábrázoló bronzfej mintegy 30 centiméter magas, és

a szakemberek mintegy négymillió fontra becsülték értékét.