A kellemetlen szagok erőteljesebben beégetik az emlékeket

szaglás, illat
Hogyan tudjuk követni a szagokat, illatokat?
Vágólapra másolva!
A New York-i Egyetem Pszichológiai Tanszékének új kutatása szerint az emlékeink jóval erősebb rögzülnek, ha azokat kellemetlen szagok kísérik. Az eredmények segíthetnek még jobban megérteni a memóriát befolyásoló mechanizmusokat és azt, hogy a negatív tapasztalatok hogyan segítik a múltbeli események visszahívását.
Vágólapra másolva!

Segíthetnek a jobb visszaemlékezésben

Az már régóta tudományosan bizonyított, hogy az illatoknak, szagoknak fontos szerepe van az emlékek rögzítésében, ám eddig kevés kutatás irányult arra, hogy ezeknek az intenzitása mennyire befolyásolja ezt a mechanizmust.

Hogyan tudjuk használni a szagokat, illatokat a visszaemlékezéshez? Forrás: pexels.com

– magyarázta Catherine Hartley, a New York-i Egyetem Pszichológia Tanszékének kutatója, a tanulmány vezető szerzője. – Miután a megállapításaink különböző korcsoportokat is felölelnek, ezért a tanulmány arra is utal, hogy a jövőben ellentétes szagokat használhatunk az érzelmi tanulás és a memóriafolyamatok fejlődésének vizsgálatához.

Fontosak az erőteljesebb emlékek

Azt már régóta tudjuk, hogy a negatív tapasztalatok hosszú távon is hatással vannak a memóriára.
Ha például megharap minket egy kutya, akkor ez egy olyan emléket hoz létre bennünk, ami miatt végül a negatív társítás miatt az összes kutyára kivetülhet, amivel életünk során találkozunk.

A szag intenzitása a szagforráshoz közeledve nő Forrás: pexels.com

– tette hozzá Alexandra Cohen, az egyetem posztdoktora. – Ez az eseményhez kapcsolódó trauma miatt alakul ki, például a már említett kutyás incidens esetében.
A kutatók hangsúlyozták, hogy

a tanult negatív társulások emlékezetének általánosítása és megtartása a szorongásos zavarok alapvető jellemzői, amelyek gyakran a serdülőkorban alakulnak ki.

Az illatok rögzítik az emlékeket Forrás: Catzovescu | Dreamstime.com

Ezért annak érdekében, hogy jobban megértsék azt, hogy a tanult, negatív társítások hogyan formálják az emlékezetünk formáját ebben a korban, a kutatócsoport egy speciális feladatot adott a kutatásba bevont 13-25 év közötti önkénteseknek.

A szakemberek a helyes feladatok megoldásáért jutalmat adtak, a helytelen válaszokért kellemetlen szagokkal „díjazták" a résztvevőket.

Arra jutottak, hogy a tanulási folyamat végén az önkéntesek egyértelműen jobban emlékeztek azokra az eseményekre, amikor azok emlékezetes bűzzel jártak.