Közelebb kerültünk az északi fehér orrszarvú megmentéséhez

2019.06.29. 20:01

Az európai kutatók in vivo (az élő szervezeten belül) megtermékenyítettek egy északi fehér orrszarvú petesejtet a lengyelországi Chorzow állatkertben, majd sikeresen beültették azt egy nőstény egyedbe. A nemzetközi kutatókból álló csapat a BioRescue Project részeként azt tervezi, hogy ezzel az eljárással megmentik ezt a kihalás szélére sodródott fajt.

Csupán két nőstény maradt a világon

Összesen csak kettő északi fehér orrszarvú maradt a világon, és mindkettő nőstény. 
Ez az első pozitív bizonyíték arra, hogy az elméletben kifejlesztett teljes eljárás sikeres lehet – mondta Thomas Hildebrandt, a berlini Állatkert- és Vadkutatási Kutatóintézet munkatársa. – Az utolsó hím, a Szudán névre hallgató egyed tavaly márciusban hunyt el, ám előtte lefagyasztottuk a spermáját, mint egyfajta biztosítékot.

Szélesszájú vagy fehér orrszarvúForrás: Wikimedia Commons


A kutatók azóta annak tökéletesítésén dolgoztak, hogyan ültessék be az embriókat egy nősténybe, amely ki tudja őket hordani. A beültetés most megtörtént és sikeresnek tűnik. A BioRescue csapata a kenyai kormány engedélyét kérte, hogy a világon élő, két utolsó északi orrszarvú nőstényből – Najin és Fatu nevű anya és lánya – petesejteket vegyenek le. Ez a folyamat még nem zárult le. Kenya németországi nagykövete, Joseph Magutt elmondta, hogy az országa támogatja az erőfeszítéseket, de egyelőre nem tudja, hogy mennyi időt vesz igénybe, mire mindenki rábólint arra, hogy a hibrid embriókat beültethessék az egyik állat méhébe.

Különleges technológiát alkalmaznak

Az északi és a déli szélesszájú orrszarvúak igen közeli rokonságban állnak egymással, és az in vivo „lombikprogramban" akár az is megtörténhet, hogy az embriókat ebbe az egymással igen közel álló alfaj egyik nősténynek a méhébe ültetik bele.

Északi szélesszájú orrszarvúk a Dvůr Králové állatkertbenForrás: Wikimedia

A helyzet azonban nem egyszerű: Hildebrandt szerint az ultrahangvizsgálatok azt mutatják, hogy bár a Chorzow állatkertben létrehozott embrió nőtt, de a vártnál mégis kisebb.

Emiatt egyelőre egyáltalán nem biztos, hogy azt beültetve az állat teherbe esik. A BioRescue csapata ezért most azon dolgozik, hogy az elhunyt északi szélesszájú orrszarvúak bőrsejtjeit egy speciális eljárással petesejtekké vagy spermává alakítsa.

Ha bármelyik módszer beválik, azt a kutatók a jövőben biztonságosan tudják majd alkalmazni más, a kihalás szélére sodródott fajok megmentése esetén. Egy nemrégiben közzétett ENSZ-jelentés arra figyelmeztetett, hogy az elkövetkező évtizedekben egy millió fajt fenyegetheti a kihalás, főként az emberi tevékenység miatt.