A világon termelt tömérdek hulladékból keveset hasznosítanak újra

hulladék
Manilában a gyerekek műanyag hulladékot gyűjtenek egy szennyezett folyóban eladásra, és újrahasznosításra.
Vágólapra másolva!
Évente 2,1 milliárd tonna kommunális hulladékot termel a világ, ezzel a mennyiséggel 822 ezer olimpiai méretű uszodát lehetne megtölteni - derül ki a Verisk Maplecroft globális kutatócég által készített tanulmányból, amely 194 ország hulladéktermelését és -újrahasznosítását vizsgálta.
Vágólapra másolva!

Elképesztő mennyiségű hulladékot termelnek világszerte

A 2,1 milliárd tonna hulladéknak csak mintegy 16 százalékát, 323 millió tonnát hasznosítanak újra évente, és 46 százalékától, 950 millió tonnától

nem fenntartható módon szabadulnak meg

- olvasható a cég honlapján ismertetett tanulmányban.
A legnagyobb hulladéktermelő az Egyesült Államok, ahol évente fejenként 773 kilogramm kommunális hulladék keletkezik, ami a globális mennyiség 12 százalékát, 239 millió tonnát tesz ki, miközben az ország a világ népességének csupán 4 százalékát adja.

Krematórium Amerikában. Mivel az amerikaiak már nem szállíthatják a hulladékot Kínába, elégetik. Forrás: https://www.bbc.com/news/science-environment-48838699

Ezzel szemben Kína és India, amely a globális népesség 36 százalékát adja, a világ kommunális hulladékának 27 százalékát állítja elő. Egy amerikai háromszor annyi hulladékot termel, mint egy kínai és hétszer többet, mint egy etiópiai.

Norvég tengerpart. Forrás: norwaytoday.info/news

A kelet-afrikai országban a legalacsonyabb a hulladéktermelés.
A magasan fejlett európai és észak-amerikai országok, az Egyesült Államok, Hollandia, Kanada, Ausztria, Svájc, Németország, Franciaország és Ausztrália lakói termelik a legtöbb hulladékot. Az Egyesült Államokban azonban csak a kommunális hulladék 35 százalékát hasznosítják újra, szemben a németországi 68 százalékkal. "Mivel már nem szállíthatják Kínába, az amerikai hulladék egy nagy részét egyszerűen elégetik,

nincs megfelelő infrastruktúra a hulladékprobléma kezelésére"

- mondta Will Nichols, a cég környezetkutató részlegének vezetője.

Manilában a gyerekek műanyag hulladékot gyűjtenek egy szennyezett folyóban eladásra, és újrahasznosításra. Forrás: https://www.independent.co.uk/news/world/africa/tanzania-plastic-bag-ban-plastic-pollution-tourism-a8926971.html

Kína, Thaiföld, Vietnam és Malajzia a közelmúltban betiltotta a hulladékimportot. "Az ázsiai országok nem akarnak a világ szemétlerakói lenni.

A hulladék konténereket visszafordítják a fejlődő országok, nem akarnak a világ szemétlerakói lenni. Forrás: https://www.bbc.com/news/science-environment-48838699

A Fülöp-szigeteki és a kanadai kormány között a közelmúltban feszültség alakult ki amiatt, hogy a délkelet-ázsiai ország visszaküldött 69 konténernyi hulladékot Kanadának" - fűzte hozzá a kutató.

(Forrás: MTI)