Néhány óra alatt szétterjedt egy férfi karján a húsevő baktérium

Vibrio vulnificus húsevő baktérium
Vibrio vulnificus húsevő baktérium
Vágólapra másolva!
Ijesztő dolgot fedezett fel a testén a floridai Tyler King, amikor a lakásához közeli tóról hazaindult. Az egyik karja feldagadt, majd lassan kékeslila színűvé sötétedett. Szerencséje volt, hogy az orvosok még meg tudták menteni az életét, holott egyre többen halnak bele az utóbbi időben megszaporodott húsevőbaktérium-fertőzésekbe.
Vágólapra másolva!

Tyler King a floridai Santa Rosa Beachen betegedett meg. Azonnal orvoshoz ment, aki megállapította, hogy a vibrio nevű, húsevőként ismert ritka baktérium fertőzte meg. Az orvosok szerint szinte bizonyosan a vízben fertőződött meg.

A múlt hónapban

egy 77 éves floridai nőt – miután megvágta a lábát a tengerparton – szintén húsevő baktérium támadott meg.

Lynn Flemingnek kisebb dudor keletkezett a lábán, de mivel nem tulajdonított neki jelentőséget, csak két héttel később fordult orvoshoz. Már nem lehetett megmenteni az életét.

Vibrio vulnificus, a húsevő baktérium Forrás: Health

David Agus egészségügyi szakértő szerint a part menti tengervizek egyre jobban felmelegednek, és ezzel ideális környezetet kínálnak a baktériumnak.

– fogalmazott az orvos. Egyben felhívta a figyelmet arra, hogy különösen azok az idősebb emberek vannak veszélyben, akiknek az immunrendszere meggyöngült, továbbá cukor- vagy rákbetegek. „De nem kell félni a tengertől, csak legyünk tisztában a veszélyekkel is” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy csakis az azonnali orvosi ellátás mentheti meg a beteget.

A The Washington Post című lap szerdai száma arról adott hírt, hogy egy marylandi asszonynak a fiát kellett kórházba vinnie, miután a népszerű marylandi üdülőhelyen, Ocean Cityben nyaraltak, és

fürdés után a gyereken piros foltok jelentek meg.

A fiút szintén húsevő baktérium támadta meg, egyelőre még kórházban kezelik.

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési hivatal (CDC) munkatársa a Fox televíziónak nyilatkozva közölte: a vibrio baktérium többnyire az Egyesült Államok keleti partvidékének vizeiben tenyészik. Elmondta, hogy a húsevő baktériummal megfertőzöttek közül

minden harmadik beteg belehal a fertőzésbe.

A CDC adatai szerint 2010 óta évente 700-1200 vibriofertőzést regisztrálnak.