3D-nyomtató-központ épül a Szegedi Tudományegyetemen

2019.07.14. 07:32

Ősszel nyílik a Szegedi Tudományegyetem új, 3D-nyomtató-központja, ahol immár elérhető lesz személyre szabott gyógyítás. A 3D technológia egyaránt hasznosítható lesz az implantológia és a biológiai szövetek nyomtatása terén, ugyanakkor a szemészetben is használni fogják mesterséges szaruhártyák előállítására, illetve az onkológiában a betegre szabott sugárkezeléseknél. 

Őszre csaknem 600 millió forintos uniós és hazai támogatással 3D-nyomtató-központot hoznak létre a Szegedi Tudományegyetemen, ahol lehetségessé válik fém-, valamint polimer orvostechnikai eszközök és biológiai struktúrák kialakítása, ezek jellemzőinek vizsgálata és fejlesztése.

Meg szeretnénk teremteni a betegre szabott gyógyászat kutatásának, oktatásának és fejlesztésének infrastrukturális hátterét - idézte a közlemény Bari Ferencet, a projekt szakmai vezetőjét.

Az SZTE Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézetének professzora szerint a térbeli nyomtatás technológiájának fejlődésével az egyénre szabható, integrált szövet-szerv-építés olyan új utakat nyit meg a tudomány számára, amelyek korábban elképzelhetetlen megoldásokkal szolgálnak a betegek gyógyításában.

A Szegedi Tudományegyetem főépületeForrás: Wikimedia Commons

Az implantológia támogatása, a fémnyomtatás és a felületkezelés módszertanának továbbfejlesztése, biológiai szövetek nyomtatása, valamint az ízületi porcfelszínpótlás lehetőségének megteremtése kiemelt célja az SZTE projektjének. A szemészetben a mesterséges szaruhártya előállítása, az onkológiában pedig az egyénre szabott lokalizált sugárkezelés kap hangsúlyos szerepet.

Az új központba a berendezések megérkeztek, őszre pedig - részben az orvostudományi kar saját forrásaiból - befejeződik az SZTE 3D-nyomtató-központját befogadó épület egy részének átalakítása.
A tervek szerint szolgáltat is majd az SZTE 3D-nyomtató-központja - közölte a professzor.

Jelenleg ritka, hogy egy száj-, ortopéd vagy idegsebész 3D-nyomtató segítségével létrehozott modellen tervezze meg a műtétet, vagy építse be az implantátumot. Ezt mindennapos gyakorlattá kell majd tenni az SZTE egységein belül. Ugyanakkor a maradék kapacitással külső piaci igényeket is ki lehet majd elégíteni.