Elképesztő ötlet: hordjunk havat az Antarktiszra

2019.07.24. 17:39

Ha a nyugat-antarktiszi jégtakaró összeomlik, a globális tengerszint három métert is emelkedhet, amitől víz alá kerülne New York, Sanghaj és egy sor más metropolisz. Klímatudósok merész és kockázatos tervvel álltak elő a folyamat megfékezésére.

A Potsdami Klímahatáskutató Intézet (PIK) kutatócsoportja komolyan vizsgálja azt az elég meredek felvetést, hogy több ezermilliárd tonnányi mesterséges hóval stabilizálják Nyugat-Antarktisz összeomló gleccsereit. A vizet a környező óceánból pumpálnák ki, és hóágyúkkal oszlatnák el a jégtakaró felszínén. A beavatkozás nemcsak példa nélkül álló mérnöki erőfeszítést igényelne, de jelentős környezeti kockázatot is hordozna a földgolyó egyik utolsó mindmáig érintetlen régiója számára. A cél a globális tengerszint hosszútávú növekedésének mérséklése volna, amely megmentené a biztos pusztulástól a világ legsűrűbben lakott tengerparti területeit az USA-tól Kínáig és egyebütt.

„A dilemma alapvetően abban áll, hogy mi mint az emberiség egésze feláldozzuk-e az Antarktiszt a sűrűn lakott partvidéki területek és az ott felhalmozott kulturális örökség megmentése érdekében. Olyan metropoliszok sorsa forog kockán, mint New York, Calcutta, Tokió és Sanghaj, amelyek idővel víz alá kerülnek, ha semmit sem teszünk – nyilatkozta Anders Levermann, a PIK és a Columbiai Egyetem fizikusa, aki a frissen megjelent tanulmány egyik szerzője. – A nyugat-antarktiszi jégtakaró a klímarendszerünk egyik szakadék szélére sodródott eleme. A jég egyre gyorsabban fogy, és a folyamat magától valószínűleg meg sem állna addig, amíg a nyugat-antarktiszi jégpáncél lényegében eltűnik."

Óriási jégtömb válik le az antarktiszi Thwaites gleccserrőlForrás: NASA/OIB/Jeremy Harbeck

Az ugyanis a helyzet, hogy a melegedő óceáni áramlatok elérték a Nyugat-Antarktisz Amundsen-tengeri szektorát. Ezen a területen számos gleccser található, amelyek a topográfiai helyzetük miatt különösen hajlamosak az instabilitásra. A jégáramok sebessége a víz alatti olvadás hatására megnőtt, és a visszahúzódó gleccserek fokozatosan tért veszítenek. A nyugat-antarktiszi olvadás máris a kontinens jégvesztésének legjelentősebb összetevője, amely egyre növekvő ütemben járul hozzá a világtengerek szintjének emelkedéséhez. Tanulmányukban a kutatók számítógépes szimulációk segítségével próbálták meg előrejelezni a dinamikus jégvesztés jövőbeni alakulását. A modell megerősíti azokat a korábbi számításokat, amelyek szerint a nyugat-antarktiszi jégtakaró összeomlását most már az üvegházhatású gázok kibocsátásának határozott visszafogásával sem lehetne megállítani.

„Megvizsgáltuk, vajon milyen módon lehetne mégis elejét venni az összeomlásnak, és a modellben messze a megfigyelt mértéken felül fokoztuk a hóhullást – magyarázza Johannes Feldmann, a PIK munkatársa és a cikk társszerzője. – És csakugyan, eredményeink szerint hatalmas mennyiségű hóval vissza tudnánk terelni a jégpáncélt egy stabil állapotba. A gyakorlatban ezt a víztömegek gigantikus mértékű átcsoportosításával lehetne elérni: több évtizeden át évente néhány százmilliárd tonna óceánvizet kellene kipumpálni és hó formájában a jégpáncélra juttatni."

A sípályákról jól ismert hóágyú. Ehhez hasonló berendezések tömegét kellene telepíteni az Antarktiszra a siker reményébenForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Christophe Gateau

A kutatók a 3-D Parallel Jégtakaró Modellt használták annak szimulációjára, hogyan befolyásolná a jég különböző formái – a fagyott szárazföldi jég, a gyors folyású jégáramok és a szabadon lebegő jégtáblák – közötti egyensúlyt, ha a nyugat-antarktiszi Pine-sziget és a Thwaites-gleccser környékére sótalanított óceánvizet juttatnának. A modell azt mutatta, hogy a mesterségesen fokozott hóhullás hatására megvastagodó jégtakaró stabilizálná a parti jégszegélyt, s emellett 2-5 centiméterrel csökkentené a tengerszintet (feltéve, hogy a hóágyúzáshoz használt vizet az óceánból nyerik). A szimuláció még azt is számszerűsítette, hogy 10 év alatt összesen mintegy 7400 milliárd tonna mesterséges hóra lenne szükség a jégpáncél megerősítéséhez.

„Tökéletesen tisztában vagyunk az általunk felvetett beavatkozás környezetkárosító hatásaival" – siet leszögezni Feldmann. Az óceán vizének kiszivattyúzásához, sómentesítéséhez és felmelegítéséhez, illetve a hóágyúk energiaellátásához annyi elektromosság kellene, amennyit több tízezer csúcstechnológiás szélturbina tud csak megtermelni. –„Egy ekkora méretű szélerőmű-farm és a többi szükséges infrastruktúra létesítése az Amundsen-tengeren, de már az óceánvíz kinyerése önmagában is azt jelentené, hogy egy egyedülálló természeti kincset elveszítünk. Ráadásul a kíméletlen antarktiszi időjárás miatt nehéz az összes technikai buktatót előre megjósolni, hát még megoldani, és a régiót érintő potenciális káros hatások pusztítóak lehetnek." Ezért aztán különös körültekintéssel kell mérlegelni a példa nélkül álló vállalkozás valamennyi várható hasznát és kárát. „Tanulmányunk nem számol az ember okozta felmelegedés további súlyosbodásával sem – teszi hozzá a klímakutató. – Nyilvánvaló, hogy ennek a heroikus erőfeszítésnek csak akkor van értelme, ha a párizsi klímaegyezményben foglaltakat betartjuk, és a széndioxid-kibocsátást gyorsan és határozottan visszafogjuk."

Az Antarktisz őkoszisztémáját nagy valószínűséggel felborítaná a durva beavatkozásForrás: Anadolu Agency/2019 Anadolu Agency/Ozge Elif Kizil

„Az ötlet abszurditása – mármint hogy hordjunk havat az Antarktiszra, amivel megfékezzük a jég destabilizálódását – jól érzékelteti, mennyire ijesztő szintet ütött meg a tengerszint emelkedésének problémája – összegzi Levermann. – Tudósként úgy érezzük, az a feladatunk, hogy minden olyan felmerülő lehetőségről tájékoztassuk a társadalmat, amely segíthet az előttünk álló problémák leküzdésében. Bármilyen hihetetlennek hangozzék is: lehetséges, hogy a soha nem látott mértékű veszélyt, amely ránk leselkedik, csak soha nem látott mértékű erőfeszítés árán háríthatjuk el."