Túl lassan alkalmazkodnak a klímaváltozáshoz a madarak

lumma
A lummák (Uria aalge) képtelenek alkalmazkodni. Nem érzik, hogy megváltoztak a körülmények, és hogy szaporodási ciklusuknak alkalmazkodnia kellene.
Vágólapra másolva!
A madarak különböző stratégiákkal képesek alkalmazkodni a klímaváltozáshoz, tempójával azonban nem tudnak lépést tartani. Így akár az olyan alkalmazkodóképes fajok is, mint a széncinege, a füsti fecske és a szarka is veszélyeztetetté válhatnak hosszútávon.
Vágólapra másolva!

Kihalás fenyegeti a madarakat a klímaváltozás miatt

A berlini Leibniz Kutatóintézet (Leibniz-IZW) szakemberei és külföldi kollégáik 71 tanulmány adatainak értékelése alapján jutottak erre az eredményre, amelyet a Nature Communication című tudományos folyóiratban közölt tanulmányukban mutattak be.

A szajkó is a veszélyeztetett fajok közé került Forrás: UZH


Bizonyos fajok, mint a kékcinege, a széncinege, a fehérkarmú vércse és a szajkó korábban rakják le tojásaikat és összességében több tojást rajnak,

hosszú távon azonban az alkalmazkodás tempója nem elegendő a faj megőrzéséhez -

mondta Viktoria Radchuk, a Leibniz-IZW kutatója.
"Van egy hézag a tulajdonképpeni és az ideális költési időszak között. Többek között akkor lenne optimális, amikor a természet a legtöbb táplálékot kínálja" - mondta el a szakértő.

A könynen alkalmazkodó fajok is veszélyben vannak

Bizonyos fajoknál egyáltalán nem működik az alkalmazkodás, például a lumma esetében. "A madarak nem érzik, hogy megváltoztak a körülmények, és hogy szaporodási ciklusuknak alkalmazkodnia kellene" - hangoztatta Radchuk. Az eredmények aggasztóak - tette hozzá.

A lumma (Uria aalge) nem tud alkalmazkodni egyáltalán. Forrás: hemis.fr/GERAULT Gregory / hemis.fr/Gerault Gregory / Hemis.Fr

Még nyugtalanítóbb az a tény, hogy az elemzett adatok túlnyomórészt olyan fajokra vonatkoznak, amelyekről ismert, hogy viszonylag könnyen viselik a klímaváltozást.
"A ritka és veszélyeztetett fajok alkalmazkodási képességét még elemezni kell. Attól tartunk, hogy

ezen fajok túlélésének prognózisai még pesszimistábbak lesznek"

- mondta Stephanie Kramer-Schadt, a Leibniz-IZW ökológiai dinamikával foglalkozó részlegének vezetője. A tudósok 17 madárfajt vizsgáltak.

(Forrás: MTI)