Aggasztó eredmény: meg se közelítjük a naponta ajánlott 10 000 lépést

lépés, séta Heatwave In Europe 2019 Brabant Celsius Dutch EU Eindhoven EUROPE EUROPEAN France Netherlands Paris TECHNOLOGY TOURISM Travel ARCHITECTURE BICYCLE BOTTLE capital center centre children CITY CONTINENT cool cooling down cooling
Nem lépünk eleget az egészségünkért
Vágólapra másolva!
Kevesebbet lépünk, mint a javasolt 10 000 lépés, derül ki az országos lépésverseny eredményeiből, illetve a Gemius kutatóintézet felmérésének eredményeiből. Fény derült arra is, hogy mennyit mozgunk a mindennapokban. A javasolt 10 000 lépéshez képest saját bevallásuk szerint is alig több mint 6000-et lépnek a magyarok, ráadásul az országos verseny eredményei alapján a valódi helyzet még elkeserítőbb: egy nap átlagosan kevesebb, mint 4500 lépést teszünk meg. Pedig a megfelelő lépésszám segíthet az ideális testsúly elérésében, illetve a testmozgás számos betegség kialakulási esélyét csökkentheti és hozzájárul a lábunk egészségéhez azáltal, hogy segíti a vérkeringését.
Vágólapra másolva!

Az 1960-as évek közepén terjesztette el Japánban a világ első lépésszámlálójának reklámja, hogy napi 10 000 lépés ajánlott egészségünk megőrzéséhez. A kampány olyannyira jól sikerült, hogy később világszerte, elismert szakértők számos tudományos kutatás központi témájaként ezt az adatot vizsgálták.

Ezt a számot azóta több kutatás is megkérdőjelezte, abban azonban a legtöbben egyetértettek, hogy ha nem is 10 000, de napi 7500 lépés szükséges lehet a közepesen aktív életmódhoz. Egy visszérkenőcsöt forgalmazó cég támogatásával megvalósult lépésverseny eredményei alapján, valamint a Gemius kutatóintézet felmérésének eredményeiből kiderül, hogy a magyarok nem mozognak eleget. A Gemius saját bevalláson alapuló reprezentatív kutatása szerint hazánkban az emberek átlagosan 6128 lépést tesznek meg naponta.

Többet mozognak a nők, mint a férfiak

A Gemius felmérése a napi mozgással töltött időt és lépéseket vizsgálta, amely alapján elmondhatjuk, hogy nem az egészségmegőrzésről, inkább csak a mindennapi teendők kapcsán megtett lépésekről tanúskodnak az eredmények. De hogyan is mozgunk mi, magyarok?

Nem lépünk eleget az egészségünkért Forrás: NurPhoto/Nicolas Economou/NurPhoto/Nicolas Economou

Szembetűnő, hogy míg a nők a hazai átlag felett teljesítve naponta több mint 6 és fél órát mozognak, addig a férfiaknál ez a szám 25%-kal kevesebb, alig 5 óra. Talán nem meglepő, hogy településtípus szerint is jelentős különbségek mutatkoznak a mozgás tekintetében: míg a községek lakói aktivitás szempontjából toronymagasan vezetnek, addig a fővárosiak lépnek a legkevesebbet. Változatos eredmények mutatkoznak az egyes megyék összehasonlításában, hiszen míg például Jász-Nagykun Szolnok megyében az átlagos 9287 lépésszám eléri a nemzetközi szervezetek által ajánlott egészséges szintet, addig Nógrád megyében elkeserítő a helyzet: csak harmad annyit, 3368 lépésnyit mozognak ott az emberek.

Vásárlás közben mozgunk a legtöbbet

A Gemius által szolgáltatott adatok nemcsak az átlagos lépésszámra mutatnak rá, hanem arra is, hogy pontosan milyen tevékenységek során mozgunk a mindennapokban. Míg a napi lépésmennyiségünk 21%-át az otthoni házimunka adja és 26%-át a séta a munkahelyre vagy az iskolába, addig toronymagasan vezet a vásárlással töltött idő, hiszen a megkérdezettek napi mozgásának 34%-át tölti ki a plázázás, bevásárlás és a napi ügyek intézése. Tehát az adatokat vizsgálva egyértelmű, hogy életünk legnagyobb részét vásárlással és ügyintézéssel töltjük, amikor mozgásban vagyunk.

Egy amatőr gyaloglóverseny Hollandiában Forrás: NurPhoto/Ricardo Hernández/NurPhoto/Ricardo Hernandez

Szomorú, de annak ellenére, hogy a sport egyre népszerűbb hazánkban, a többi mozgásformához képest a legkevesebb időt töltjük ezzel, mindössze a vizsgált esetek kevesebb, mint 6%-át teszi ki a sporttevékenység. A statisztika számai alapján megfigyelhető, hogy míg az alapfokú végzettségűek szinte minden mozgásformában az élen járnak a lépés tekintetében, addig a felsőfokú végzettségűek az utolsó helyen kullognak, kizárólag a sportban tudnak másoknál magasabb lépésszámot felmutatni.

A valóság: nem tudjuk, hogy valójában mennyit lépünk

A fenti adatok alapjául szolgáló reprezentatív alapon kimutatott statisztika a megkérdezett 2.000 válaszadó saját bevallása alapján készült, tehát azt mutatja, hogy mit gondolunk, hány lépést teszünk meg egy nap. A Lioton Lépésverseny azonban rá akart világítani, hogy a valóságban jól mérjük-e fel, hogy mennyi időt töltünk mozgással. Éppen ezért egy országos road show keretében járt utána, hogy a leggyakoribb, vásárlással és ügyintézéssel töltött mozgási alkalom valójában mennyi időt vesz el az emberek életéből.

Legtöbbet bevásárlás közben mozgunk Forrás: hemis.fr/MAISANT Ludovic / hemis.fr/Maisant Ludovic

Üzletekben, bevásárlóközpontokban tesztelték az ott vásárlók mozgási szokásait, akik vállalták, hogy az üzletben tartózkodásuk alatt végig lépésszámlálót használnak. A verseny eredménye pedig megdöbbentő: míg a résztvevők átlagban úgy gondolták, hogy a 3835 lépésnyit töltenek vásárlással, addig a valós átlag 799 lépés volt. Illetve a helyszíni verseny során arra is fény derült, hogy a magyarok lépésszáma naponta csak 4466. Ez pedig azért is elszomorító, mert a kutatások alapján ajánlott napi lépésszámának összességében alig a felét érjük el, pedig a rendszeres mozgás segíthet javítani a lábunk keringését.

A Gemius felmérése és a Lioton Lépésverseny eredménye számos egyéb érdekességet tartogat azoknak, akik szeretnének jobban elmélyülni a hazai lépések világában, ráadásul a saját lépésünket is összehasonlíthatjuk a hazai átlaggal a www.lepesverseny.hu oldalon. Azt pedig ne feledjük, hogy a napi rendszerességgel tartott nagyobb lépésszámmal mi is tehetünk az egészségünkért!