Ősi templomot és titkos kincseket rejtett az elsüllyedt város

Héraklion
Egy templom maradványaira bukkantak
Vágólapra másolva!
A Héraklion elsüllyedt városát kutató búvárok újabb, különleges kincsekre bukkantak: az ősi egyiptomi településen egy templom maradványaira, arany ékszerekre, érmékre és egy ünnepségekhez használt hajó darabjaira találtak. Az egykor virágzó Héraklion több mint ezer évig rejtőzött a Földközi-tenger mélyén.
Vágólapra másolva!

Negyvenöt méteres mélységben rejtőzik a város

Körülbelül 1200 évvel ezelőtt valószínűleg egy földrengés következtében süllyedt a vízbe az egyiptomi Alexandria melletti Héraklion, amely nevét a legendás hősről, Herkulesről kapta, akiről úgy az egykori egyiptomiak úgy vélték, hogy egyszer meglátogatta a várost.

Az egykor nyüzsgő metropolisz a nyolcadik század körül épülhetett a Nílus mentén, a Földközi-tenger mellett.

Héraklion, elsüllyedt város Forrás: Hilti Foundation/Christoph Gerigk

A mítosz szerint magát Kleopátrát is az egyik templomában koronázták meg. A várost több mint ezer évvel ezelőtt elárasztotta a víz, és most körülbelül 45 méternyi víz alatt fekszik.

Régészek meglepően jó állapotban bukkantak rá a víz alatti leletekre 2000-ben, amelyek sokat mesélnek az eltűnt kor történelméről, kultúrájáról.

Újabb titkokat tár fel Héraklion, elsüllyedt város Forrás: Hilti Foundation/Christoph Gerigk

Az Egyiptomi Antikvitási Minisztérium (Egypt's Ministry of Antiquities) arról számolt be, hogy a legutóbbi két hónapos feltárás során a kutatóbúvárok rábukkantak egy nagy templom maradványaira, beleértve az épen maradt kőoszlopokat, valamint egy kis görög templom romjaira, amely körülbelül egy méterrel a tengerfenék alatt hevert.

A kirakós újabb darabjai kerültek elő

A város első nyomaira a mai egyiptomi partoktól 6,5 kilométerre bukkantak az európai vízalatti archeológiai intézet (IEASM) kutatói 2000-ben, és az Egyiptomi Régiségek Főtanácsával együttműködve feltérképezték és feltárták a város megmaradt részeit.

Egy templom maradványaira bukkantak Forrás: Christoph Gerigk/Hilti Foundation/Egypt Ministry of Antiquities

Az egyiptomi és az európai régészek kutatócsoportját most is Franck Goddio vezette. A tudósok egy olyan eszközt használtak, amely pontosan megmutatja a tengerfenéken pihenő és az alattuk eltemetett tárgyak képeit.

Korábban a kutatók már 75 hajót találtak a területen, és most rábukkantak a kirakós egy újabb darabjára, amely a 61-es számú, tekintélyes méretű hajó hiányzó részét jelentette. Ezt a minisztérium szerint elsősorban ünnepségeken használhatták az ősi Héraklion lakói.

Az érméken II. Ptolemaiosz király látható Forrás: Christoph Gerigk/Hilti Foundation/Egypt Ministry of Antiquities

A hajón kincseket is felfedeztek a búvárok: bronz- és aranyérméket, valamint ékszereket.

Előbbiek nagy valószínűség szerint II. Ptolemaiosz király idejéből származnak, aki időszámításunk előtt 282-246 között uralkodott.

Fontos nemzetközi kereskedelmi központ volt

A több éve tartó, aprólékos munkát igénylő feltárás részletei alapján a régészekből és antropológusokból álló kutatócsapat megállapította, hogy az ősi város egy fontos nemzetközi kereskedelmi központ lehetett, amely egyúttal vallási központként is betöltötte a térség kiemelt szerepét.

Ékszereket is rejtett a hajó Forrás: Christoph Gerigk/Hilti Foundation/Egypt Ministry of Antiquities

Az elmúlt 19 évben mumifikálódott állatok, szarkofágok, mészkő szobrok és több vallási tárgy is felszínre került az elsüllyedt városból.

A szakértőket lenyűgözte a leletek fantasztikus állapota.

Még tartogat titkokat Héraklion, elsüllyedt város Forrás: Hilti Foundation/Christoph Gerigk

Héraklion elsüllyedését egyszerre vagy egymás után bekövetkező természeti katasztrófák, illetve a tengerszint emelkedése okozhatták.

A város eltűnéséről szóló történeti leírások emellett beszámolnak földmozgásokról és nagy árhullámokról is.

A kutatás folytatódik, Franck Goddio szerint még 200 évig kellene folytatni azokat, hogy teljesen feltárják és megértsék a rejtélyes várost.