A Kaliforniai Egyetem Santa Cruz-i kampuszának (UC Santa Cruz) tanulmánya új értelmet ad a címben idézett mondásnak: a kutatók azt figyelték meg, hogy az ember jelenlétében a pumák és a közepes méretű ragadozók inkább elrejtőznek,
így viszont szabaddá válik a pálya a prédaállat rágcsálók előtt,
amelyek lyukaikból és odúikból előmerészkedve sokkal bátrabban kóborolhatnak, hiszen természetes ellenségeiktől kevésbé kell tartaniuk.
A vadon élő húsevők számára, amelyek valaha táplálékláncaik tetején álltak, az ember vált a csúcsragadozóvá.
Még ha nem vadászik is rájuk, az ember puszta jelenléte „rettegéssel tölti meg a levegőt", ahogy az UC Santa Cruz munkatársai fogalmaznak.
Az embertől való félelem korlátozza a pumákat, hiúzokat, bűzösborzokat és oposszumokat a mozgásban, s ez kedvez a kisemlősöknek.
Ahogy a ragadozók az embertől tartva visszahúzódnak, az amerikaiegerek – a mi egereinkre külsőleg emlékeztető, de valójában a hörcsögfélékkel rokon újvilági rágcsálók – és a szintén hörcsögféle, de az egereknél nagyobb termetű bozótpatkányok kisebb veszélyt érzékelnek,
ezért rejtekhelyeiktől messzebb és vakmerőbben kóborolnak el élelemért.
A megfigyeléseket leíró tanulmány, melynek „Az embertől mint csúcsragadozótól való félelem a hegyi oroszlánoktól az egerekig a teljes tájképet átformálja" címet adták szerzői, az Ecology Letters című folyóiratban jelent meg.
„Az ember elég félelmetes a pumák és kisebb ragadozók számára ahhoz, hogy a jelenléte elnyomja az állatok normális viselkedését.
A hatásunkra másképpen használják az élőhelyeiket, amikor a jelenlétünket gyanítják
– mondta el Justin Suraci, a UC Santa Cruz posztoktori kutatója és a cikk vezető szerzője. – A legérdekesebb mégis az volt, ahogyan ezek a változások a rágcsálók malmára hajtják a vizet."
A dolog nyilvánvalóan azért izgalmas, mert ahogy az ember lassan mindenhová beteszi a lábát az egész földgolyón, az ökológusoknak egyre égetőbb megérteniük, hogyan hat az emberi jelenlét a vadon életközösségeire.
Tíz évet töltöttünk annak tanulmányozásával, miként formálja a hegyi oroszlánok élettanát, viselkedését és ökológiáját az embertől való félelem"
– fűzi hozzá Chris Wilmers, a tanulmány rangidős szerzője, a UC Santa Cruz környezettudomány professzora és a Santa Cruz Puma Projekt vezetője.
– Tudomásom szerint ez az első olyan nagyléptékű felmérés, amely dokumentálja, ahogy a félelem végiggyűrűzik az egész táplálékláncon, a csúcsragadozóktól a legkisebb prédaállatokig."
Az embernek már a puszta jelenléte is messzemenő következményekkel bír, anélkül, hogy különösebb környezetromboló tevékenységet folytatna, például vadászna vagy utakat és létesítményeket építene – emelte ki Wilmers, aki nemcsak Kaliforniában, hanem Afrikában és más vidékeken is mélyrehatóan tanulmányozta az ember és a vadvilág kölcsönhatásait.
„Az emberi népesség növekedésével kétféle parancsnak kell egyidejűleg eleget tennünk: meg kell védenünk a természetet, miközben szabad teret kell biztosítanunk az embereknek is – mondta.
– Ez a kutatás segít kitalálnunk, milyen reális lehetőségeink vannak mindkét igény teljesítésére.
Először meg kell értenünk, hogyan reagálnak az állatok a jelenlétünkre,
hogy aztán az ő jólétüket is védő döntéseket hozzunk."
Suraci és Wilmers ötletes kísérleti elrendezésükben rögzített emberi hangokat alkalmaztak az embertől való félelem tájszintű hatásának felmérésére.
A Santa Cruz-hegység két távoli, látogatóktól elzárt kutatási területén 25 hangszórót helyeztek ki hálózatos mintában, egy négyzetkilométeres területen.A hangszórók vagy emberi hangokat, vagy kontrollként békabrekegést sugároztak.
A tudósok azt találták, hogy a pumák az emberi hangok hatására lényegesen visszafogták az aktivitásukat,
nagy ívben elkerülték a hangforrásokat, és lassabban is mozogtak. „Amikor a békabrekegést játszottuk le, simán bejárták az egész területet. Amikor viszont emberi hangokat hallottak, gondosan ügyeltek rá, hogy messze kikerüljék a hangszórókat" – számolt be Suraci a tapasztalatokról.
A közepes méretű ragadozók viselkedése is jelentősen megváltozott.
A hiúzok sokkal inkább éjszakai életmódra tértek át,
a borzok 40 százalékkal mérsékelte tevékenységüket, az oposszumok pedig nem kevesebb mint 66 százalékkal csökkentették táplálékkeresésüket.
„A hiúzok lényegében felhagytak a nappali aktivitással, és szinte teljesen átálltak az éjszakaira, amikor feltehetőleg nagyobb biztonságban érzik magukat – ismertette a kutató.
– Ezek a ragadozók nem feltétlenül vándorolnak el a területről, csak kevésbé aktívak, valószínűleg mert több időt töltenek rejtőzködve."
Suraci hangsúlyozta: e viselkedési változásoknak idővel gyászos következményeik lehetnek
a pumákra és a többi ragadozóra nézve, ha táplálékbevitelük tartósan visszaesik.
Ezzel szemben az amerikaiegerek 45 százalékkal kiterjesztették táplálékkeresési tartományukat, és barangolásuk intenzitása a bozótpatkányokkal egyetemben 17 százalékkal nőtt.
Ezzel a válasszal szemlátomást az összes ragadozó aktivitáscsökkenésére reagáltak"
– kommentálta Suraci. – Bátrabbnak érezték magukat, így többet mozogtak és több élelmet is találtak. Ők történetesen nem félnek különösebben az embertől, úgyhogy kapóra jött nekik az alkalom."
A vadonban a félelem az elejtés érzékelt kockázatával arányos – magyarázza a kutató. – „Az emberek halálosabbak, mint bármi más.
Fő-fő ragadozóként így a fajok sokasága számára jelentjük a rettegés forrását.
Tanulmányunk azzal hoz újat, hogy megmutatja, hogyan is néz ki ez a rettegés viszonylag nagy léptékben a természetes környezetben."
„Már az emberektől való puszta félelem is hatással van arra, ahogyan az állatok a környezetüket használják, és ahogyan egymással kölcsönhatásba lépnek – figyelmeztet Suraci. –
A jelek szerint már az emberek vélt jelenléte is megbolygatja a ragadozók és zsákmányaik közötti természetes egyensúlyt,
s ebből egyértelműen a rágcsálók jönnek ki nyertesen."
Suraci tovább szeretné vizsgálni, hogy a különböző vadon élő fajok számára milyen előnyökkel és hátrányokkal járhat az emberek közelsége.
„A kistermetű ragadozók nem szeretnek ugyan érintkezni az emberrel,
de ennél nagyobb súllyal eshet a latba a szemétben való guberálás vonzó perspektívája,
na meg az őket is fenyegető pumáktól való esetleges védettség – érzékelteti a helyzet árnyaltságát az ökológus. – Már készülünk olyan hosszabb távú tanulmányokra, amelyek ezeket a kérdéseket feszegetik."