Két ezüstérmet szereztek a magyar diákok a Földrajzi Olimpián

2019.08.06. 07:18

Két ezüstérmet nyertek a magyar középiskolások az elmúlt napokban rendezett Földrajzi Olimpián (International Geography Olympiad) Hongkongban.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) tájékoztatása szerint idén július 30. és augusztus 5. között már tizenhatodik alkalommal rendezték meg a földrajzi világversenyt 16-19 éves korú tanulóknak.

A magyar versenyzők kiválasztását és felkészítését idén is a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának munkatársai irányították. 

A magyar csapat két ezüstérmet szerzett,  az egyiket Kaszap Kinga, az ELTE Radnóti Miklós gimnáziumának idén 12. évfolyamát megkezdő tanulója kapta, a másik ezüstérem Mészáros Mártoné lett, aki ebben az évben érettségizett a pápai Türr István Gimnáziumban.

Sarkadi Nagy Lili, a budapesti Eötvös József Gimnázium, Kiszely Anna, az ELTE Radnóti Gimnázium tanulója pedig csak kevéssel maradt le a bronzérmes helyezésről.

A közlemény szerint a magyar csapat 2006 óta, 11. alkalommal vett részt a rendezvényen,  ahol angol nyelven versenyeznek a tanulók, akik 42 országot reprezentálnak.

A válogatóverseny, a felkészülés és a kiutazás az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőn keresztül, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával jöhetett létre.