Bár többen szívesen viccelődnek azzal, hogy a koffein miatt megfájdul a fejük, eddig kevés kutatás erősítette meg ezt a kapcsolatot. Harvardi kutatók most azonban kétséget kizáróan megállapították, hogy a visszatérő migrénes fejfájással küzdő emberek körében nagyobb a valószínűsége a másnapi fájdalomnak, ha napi legalább három koffeines italt, például kávét vagy teát fogyasztanak.

Napi egy-kettő koffeintartalmú ital nem okoz fejfájást

Egy most megjelent tanulmány szerint a napi egy vagy két koffeinben gazdag ital fogyasztása általában nem volt összefüggésben a migrénnel. Az American Journal of Medicin tudományos folyóiratba publikált kutatás volt az egyik az első, amely megvizsgálta, hogy a koffeinbevitel napi változásai hogyan kapcsolódnak a migrénes fejfájás kialakulásához.

A kávéhoz könnyű hozzászokni, a koffein jótékonyan élénkít és felpörget, ráadásul finom isForrás: pexels.com

Annak ellenére, hogy néhány, visszatérő migrénben szenvedő beteg meg van róla győződve, hogy a fájdalom elkerüléséhez mellőznie kell a koffeint, mi most megállapítottuk, hogy a napi egy-két adag kávé vagy tea elfogyasztása nem fokozza a fejfájás kialakulásának kockázatát – magyarázta Dr. Suzanne Bertisch, a Harvard Orvostudományi Iskola kutatója, aki az alvás- és cirkadián rendellenességek osztályán végez kutatásokat. – Ennek ellenére további kutatásokra van szükség az eredményeink megerősítéséhez, de megtettük az első, legfontosabb lépést.

Rohamot is kiválthat, de fájdalomcsillapító hatása is lehet

A tanulmány szerzői szerint a koffein szerepe meglehetősen bonyolult a migrénes fejfájással összefüggésben, mivel hatása attól függ, hogy az emberek mennyit fogyasztanak belőle és milyen gyakran teszik ezt. A koffein ugyanis akár kiválthat egy rohamot, de kitűnő fájdalomcsillapító hatása is lehet. Az új kutatásban a tudósok közel 100 felnőtt adatait elemezték, akiknél korábban visszatérő migrént diagnosztizáltak, ami azt jelenti, hogy havonta legalább kétszer, de akár havonta tizenöt alkalommal is fejfájást gyötri őket.

A tea koffeintartalma is ugyanolyan veszélyekkel járhatForrás: pexels.com

Az önkéntesek hat héten keresztül, napi két alkalommal töltöttek ki egy online kérdőívet, amelyben rögzítették a koffeinbevitelüket, beleértve az elfogyasztott kávé, tea, szóda és energiaitalok adagját, és azt is, hogy az adott napon szenvedtek-e migrénes fájdalmaktól.

A résztvevők átlagosan nyolc-nyolc fejfájásos periódusról számoltak be a hat hetes, vizsgált időszak alatt. Elmondták azt is, hogy hetente körülbelül nyolc adagnyi kávét vagy más koffeines italt fogyasztottak.

A kutatók minden résztvevő esetében összehasonlították a koffeinfogyasztási napokban a migrénes fejfájásról szóló feljegyzéseket azokkal a napokkal kapcsolatos jelentésekkel, amikor egyáltalán nem fogyasztottak koffeint. Arra jutottak, hogy az önkéntesek nagyobb valószínűséggel tapasztaltak migrénes fejfájást azokon a napokon, amikor három vagy több koffeines italt fogyasztottak el.

Fordított ok-okozati összefüggést is találtak

A kutatók szerint azon emberek körében, akik ritkán fogyasztanak koffeintartalmú italokat, akár egy-két adag koffein is növelheti a fejfájás esélyeit ugyanazon a napon. A teszteket követően azonban más, olyan tényezőt is figyelembe vettek a vizsgálat során, amelyek ugyanúgy kiválthatják a migrént, ideértve az alkoholfogyasztást, a stresszt, a testmozgás és az alvás hiányát.

A migrénes fejfájás gyakran visszatérőForrás: AFP/SPL


Meglehet, hogy egyes emberek hajlamosabbak a koffeintartalmú italok fogyasztására pont akkor, amikor először észlelik magukon a migrén kezdetét – mondta Dr. Suzanne Bertisch. – Az ilyen, „fordítottok- okozati összefüggések" kiküszöbölése érdekében a vizsgáltuk meg az adott napi koffeinfogyasztás és a következő napon fellépő migrénfájás közötti kapcsolatot.

Hasonló eredményre jutottak: legalább három koffeines ital elfogyasztása szinte garantálta a rá következő napi fejfájást.

A kutatók azt azonban még nem tudják, hogy az elfogyasztott italok típusa és a teljes koffeinmennyiség milyen szerepet játszik a migrén kialakulásának kockázatában.