Megújítják a híres kubai Varadero homokos tengerpartját

Varadero
Varadero.
Vágólapra másolva!
Megújítják a híres kubai tengerparti üdülőhely, Varadero homokos tengerpartját: a Havannától 140 kilométerre fekvő tengerparton hatalmas mennyiségű homokkal pótolják a talajerózió miatt pusztuló partot.
Vágólapra másolva!

Az Irma hurrikánnak is szerepe lehet a partvidék pusztulásában

A híradások szerint mintegy 1,5 millió köbméter homokot terítenek le több mint 22 kilométer hosszan a Hicacos-félszigeten. A talajrendezés első fázisában, augusztustól októberig

a partszakasz hat legfontosabb részét hozzák rendbe.

Yasiel Martinez környezetvédelmi igazgató elmondta, hogy a medencében egyes helyeken felhalmozódott homokból pótolják a partokról eltűnt homokot.

Varaderoi strand. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Varadero#/media/F%C3%A1jl:Varadero_beach_1.jpg

A homokos part megújítását egy tanulmány előzte meg, amely a kubai tudományos, technológiai és környezetvédelmi minisztérium égisze alatt készült a Gamma Investments SA szakértőinek közreműködésével.

Az amerikai Országos Repülésügyi és Űrkutatási Hivatal, a NASA által 2017. szeptember 7-én közreadott felvétel az Irma (b) és a José névre keresztelt trópusi viharokról a Karibi-térség felett Forrás: MTI/EPA/NASA

A szakértők 2017 szeptembere, a karibi térségben pusztító Irma hurrikán után vizsgálták meg a Varaderón bekövetkezett környezeti változást, és felmérték a talajerózió állapotát.

Kuba tengerpartjainak 80 százalékát veszélyezteti az erózió

A jelentésük szerint a tengerpart folyamatos töltése hatékonynak bizonyult, és megállapították, hogy Varaderón elegendő homok áll rendelkezésre az extrém időjárás okozta károk elleni küzdelemhez.

A varaderoi tengerparton hatalmas mennyiségű homokkal pótolják a talajerózió miatt pusztuló partot. Forrás: https://havana-live.com/varadero-gets-its-biggest-sand-replenishment/

A tengerpart homokkal való feltöltése mellett homokpadokat is építenek, amelyeken már a partoktól bizonyos távolságban megtörnek a hullámok, ami szintén segít a homokos tengerpart pusztulásának megelőzésében.

A kubai tengerpartok több mint 80 százalékát veszélyezteti a talajerózió,

átlagosan 1,2 méternyi tűnik el belőlük évente, de a part pusztulása egyes helyeken még súlyosabb.

A rettenetes túlzsúfoltság is komoly problémát okoz

A kubai kormány egy tavaly kiadott jelentése szerint Varadero napos szakasza, amely mintegy 950 ezer négyzetméteren terül el, a nemzetközi szabványok szerint csaknem 95 ezer látogató fogadására lenne képes. Ezzel szemben az elmúlt három évben a híres kubai tengerparton szezononként

mintegy 1,5 millió turista fordult meg.

Kubai, amerikai, francia és Puerto Ricó-i kutatók úgy vélik, hogy a Karib-szigeteken évente átlagosan 0,27 és 2,5 méter között váltakozik a tengerpart pusztulása.

Varaderoi látkép Forrás: https://vista.hu/magazin/miert-pont-oda---sorozat--a-kubai-varadero-

- jósolta José Luis Juanes, a kubai tengerkutató intézet szakértője, aki szerint a tengerpartok eróziója szorosan kapcsolódik az emberi tevékenységhez.

(Forrás: MTI/Hszinhua)