Több mint százezer éves leletre bukkantak a varsói metró építésekor

őselefánt, Lengyelország, Varsó, metró, építkezés
Vágólapra másolva!
Több mint százezer éves, mintegy hét tonnás erdei őselefánt-nőstény maradványaira bukkantak a varsói metró építésekor, az őslény azonosításáról kedden adott hírt a lengyel sajtó.
Vágólapra másolva!

A második varsói metróvonal egyik újabb állomása építésekor hat méterrel a felszín alatt megtalált leletről - medence- és lábszárcsontokról - tavaly decemberben számoltak be a fővárosi hatóságok.

Kedden a metrót üzemeltető vállalat szóvivője közölte: a régészek által azóta azonosított csontok

egy körülbelül húszéves nőstény maradványai.

Az állat 130-115 ezer évvel ezelőtt, a jégkorszakok közötti enyhébb időszakokban élt. A mai Lengyelország területén

akkor élt elefántfélék 4,5 méter magasak voltak, súlyuk akár hét tonna is lehetett.

A szóvivő szerint az őslénymaradványok lelőhelyét a tervek szerint a jövő év elején nyíló, Plocka nevű metrómegállóban megjelölik. Korábban már bejelentették, hogy

a csontmaradványokat a helyszínen egy üvegvitrinben állítják ki.

A lengyel fővárosban utoljára a múlt század 60-as éveiben találták meg erdei őselefánt csontjait, ezeket a fővárosi Földtörténeti Múzeumban őrzik.