Megmagyarázhatatlan villanást észleltek a közeli fekete lyuknál

2019.08.14. 17:26

Néhány óra alatt 75-ször fényesebbé vált a megszokottnál a Tejútrendszer központi fekete lyuka, a Sagittarius A*.

A Sagittarius A* egy 4,6 millió naptömegű szupermasszív fekete lyuk csillagvárosunk centrumában. Viszonylag nyugodt bestia, ám a közelmúltban a csillagászok olyan jelenséget figyeltek meg a képződmény közelében a Keck teleszkóppal, amire korábban még nem volt példa: az objektum 75-ször fényesebbé vált a megszokottnál.

Ez a felfénylés nem látható az optikai tartományban, csakis közeli-infravörösben észlelhető. A kutatók immár 20 éve tanulmányozzák a Sagittarius A*-t, de a mostanihoz hasonló jelenséget idáig nem tapasztaltak. Az eredményeket az Astrophysical Journal Letters című szakfolyóiratban tették közzé.

A szokatlan felfénylést május 13-án figyelték meg, és két órán keresztül tartott. A tanulmány elkészítésében részt vevő egyik csillagász, Tuan Do elmondta, eleinte nem voltak tisztában azzal, mit is látnak pontosan, úgy vélték, az SO-2 nevű csillag zavar be a képbe.  Az SO-2 az úgynevezett „S" csillagok közé tartozik, ezek közös jellemzője, hogy a központi fekete lyuk körül keringenek.

FantáziarajzForrás: ESO/M. Kornmesser

Miért produkált ilyen mértékű felfénylést?

Erre természetesen egyelőre nincsen magyarázat. Ugyan már korábban is figyeltek meg felfénylést a Sagittarius A*-nál, ezek egyike sem volt a mostanihoz hasonló erejű.

Az egyik teória szerint a fekete lyukak működését magyarázó statisztikai modellekben van a hiba. A másik lehetőség, hogy változás történt a fekete lyuk környezetében. Ezt a változást a már korábban említett SO-2 is előidézhette, azzal, hogy közelsége miatt megváltoztatta a fekete lyuk belseje felé tartó anyag áramlását. Az SO-2 tömege ugyanakkor nem olyan nagy, hogy ilyen mértékű változást előidézzen, a többi közeli csillag pedig még az SO-2-nél is kisebb tömegű. 

Létezik egy harmadik elmélet is, ami egy gázfelhőt tesz felelőssé a kifényesedésért. Még 2002-ben a kutatók kiszúrták, hogy valószínűleg hidrogénfelhő közelíti meg a Sagittarius A* centrumát. Tíz évvel később, 2012-ben a megfigyelést megerősítették, a felhő a G2 nevet kapta. A képződmény hőmérséklete a mérések alapján nagyjából 10 ezer Kelvin körül van, és emellett pályáját is sikerült meghatározni. Ebből később arra következtettek, hogy a gázfelhő annyira megközelítheti a fekete lyukat, hogy annak gravitációs ereje – erős felfénylés kíséretében - szó szerint szétcincálja. 

A kutatók most további vizsgálatokat terveznek, hogy rábukkanjanak a tökéletes magyarázatra. Ehhez a Keck mellett a Spitzer, Chandra, Swift és ALMA teleszkópokat is rá kell állítaniuk a szupernehéz fekete lyukra, így minden hullámhosszon tanulmányozni tudják majd a masszív objektumot.

(Universe Today)