Hatezer éves monumentális istennőszobrot találtak Szerbiában

2019.08.15. 12:55

Egy újkőkori termékenységistennő 6000 éves "monumentális" szobrát fedezték fel a közép-szerbiai Aleksandrovac Zupski mellett, az úgynevezett vitkovói mezőn, ahol fél évszázada négy másik "prehisztorikus Vénusz" került elő.

A tájegységről Zupai Vénusznak elnevezett nőalak több mint 30 centiméteres, ami monumentálisnak számít a neolitikumi figurák többségéhez képest. Az égetett agyag szobrot Sanja Crnobranja Krasic régész, az aleksandrovaci Zsupai Helytörténeti Múzeum vezető kurátora találta a napokban egy csatornázási munkákat megelőző régészeti feltárás során.

A figura i.e. 4500-3500-ból, a Vinca-kultúrából származik - mondta Krasic, aki "korszakos felfedezésről", "kisebb világszenzációról" beszélt a szerb médiának. A kutató szerint a lelet megerősíti, hogy Vitkovo vallási központ volt a Vinca-kultúra idején. Az Aleksandrovac Zupskitól négy kilométerre fekvő, védett területnek számító 120 hektáros vitkovói mezőn - ahol csak megelőző régészeti feltárást követően engedélyeznek bármilyen építkezést - az 1960-as években négy neolitikumi istennőszobrot találtak, a legutolsót 1969-ben, köztük három nagyméretűt, amelyeket a világörökség részévé nyilvánítottak.

A zupai istennőszobrok közül a legismertebb az Aleksandrovaci Hölgy, amely a világ 12 legjelentősebb "prehisztorikus Vénusza" közé tartozik. A frissen felfedezett Zupai Vénusz tanulmányozására és konzerválására Belgrádból hívtak szakértőket. A helyi hatóságok helyben, az aleksandrovaci múzeumban szeretnék kiállítani a rendkívüli leletet, már a sok látogatót vonzó idei őszi szüreti fesztivál idején.

(MTI/Tanjug)