Súlyos pénzbüntetésre számíthatnak a szemetelők Berlinben

csikkek
Vágólapra másolva!
Súlyos pénzbüntetésre számíthatnak a szemetelők Berlinben 2020-tól, a tartományi rangú német főváros vezetésének tervei szerint a kutyapiszok feltakarításának elmaradása akár 1500 euróba (490 ezer forint) is kerülhet, egy cigarettacsikk vagy egy rágógumi eldobásáért pedig 120 eurós bírságot szabhatnak ki.
Vágólapra másolva!

Erre számíthatnak a szemetelők Berlinben

A BZ című berlini lap pénteki összeállítása szerint a 16 német tartomány közül Berlinben a leginkább elterjedt a dohányzás, a 3,6 millió fővárosi 35 százaléka cigarettázik, és amióta tiltják a dohányzást a zárt légterű helyiségekben, egyre többen gyújtanak rá a szabadban, és tapossák el a csikket a járdák, terek burkolatán, vagy a parkok talaján.

Ez nem csupán rontja a közterületek látványát, hanem a csikkekben lévő mérgező anyagok

- például az arzén és az ólom - révén súlyosan szennyezi a környezetet.

A csikkben lévő mérgező anyagok súlyosan szennyezik a környezetet. Forrás: https://www.bz-berlin.de/berlin/berlin-will-muell-suender-staerker-zur-kasse-bitten

Az egyik berlini tudományegyetem, a Freie Universität számításai szerint átlagosan négyzetméterenként 2,7 darab - a város teljes területén 2,4 milliárd - csikk hever a földön, annak ellenére, hogy a hamutartóval, csikkgyűjtővel felszerelt szemetesekből 24 ezer áll a közterületeken.

Nem csak csikkek csúfítják Berlin utcáit

Sok egyéb hulladék is csúfítja a várost, ezért a berlini kormány (szenátus) átdolgozta a közterület-szennyezési szabálysértések büntetési tételeinek katalógusát.

A héten elfogadott szigorítás szerint egy csikk vagy egy rágógumi eldobásáért már a legenyhébb esetben is

- amikor csak figyelmeztetést kap a szemetelő - 55 eurót kell fizetni, az építési törmelék illegális lerakása pedig az eset súlyosságától függően 600 és 25 ezer euró közötti bírsággal büntetendő.

Forrás: https://www.bz-berlin.de/berlin/berlin-will-muell-suender-staerker-zur-kasse-bitten

A szenátus terve szerint az új szabályokat január 1-jével léptetik életbe.

Addig a kerületek véleményét is kikérik. Több kerületi önkormányzatnál kételkednek a sikerben. Kiemelték, hogy büntetni csak akkor lehet, ha ismert a szemetelő és bizonyítható a szabálysértés, és rendszerint senki sem dobálja szét a hulladékot, amikor a közelben tartózkodik egy egyenruhás közterület-felügyelő.

(Forrás: MTI)