Mindössze 36 góbi medve maradt

A góbi medve élelmet keres
Vágólapra másolva!
Mindössze 36 góbi medve élt Mongóliában 2018 végén - közölte a Mongol Tudományos Akadémia Általános és Kísérleti Biológiai Intézete.
Vágólapra másolva!

Az intézet szakemberei 56 megfigyelő kamera segítségével mérték fel 2018-ban, hogy mekkora a kihalás szélén álló faj populációja, amely kizárólag a mongóliai Góbi sivatagban él. A kamerák az alfaj 36 különböző egyedét vették fel az adott időszakban - olvasható az intézet közleményében.

Az állat létezését csak 1943-ban erősítették meg orosz tudósok, a barna medve alfaja és a világon az egyetlen olyan medvefaj, amely sivatagban él. Alkalmazkodva a környezetéhez megtalálta azt, miként éljen a legszélsőségesebb körülmények között, az élelem hiánya miatt azonban a kihalás szélére került. A góbi medve gyökereket, bogyókat fogyaszt, néha ráfanyalodik rágcsálókra is, de nem hajlandó elfogyasztani az ember által ültetett növényeket.

A góbi medve élelmet keres Forrás: Biosphoto/Eric Dragesco / Biosphoto/Eric Dragesco

A mongol kormány és természetvédő szerveztek számos intézkedést hoztak az elmúlt években, hogy megvédjék a kihalástól, a program keretében a Góbi sivatag 27 helyén lévő etetőbe évente 20 tonna élelempótló táplálékot helyeznek ki számukra.

Tíz évvel korábban a góbi medvék száma nem érte el a harmincat.

(MTI/Hszinhua)