Az epilepszia együttműködőbbé teszi az embereket

Vágólapra másolva!
A frontális lebeny epilepsziában szenvedő emberek a tesztek során jóval együttműködőbbnek mutatkoztak, mint a betegség nélkül élők. A döntéshozatalban szerepet játszó agyi régiók náluk más aktiválódási mintákat mutattak fel - állapította meg egy szakértői csoport a Royal Society Open Science című szaklapban.
Vágólapra másolva!

Andrija Javor, a kutatás idején a Linzi Orvosi Egyetem neurológiai klinikáján dolgozó tudós vezetésével a szakértők összehasonlították 15 epilepsziás páciens kooperációs hajlandóságát 15 kontrollszemélyével a viselkedéstan egyik sztenderd tesztje, az úgynevezett fogolydilemma segítségével.

Az epilepsziás személyek több kooperatív döntést hoztak, mint a többi résztvevő személy - állapították meg a tudósok. Ennek hátterében vélhetően az áll, hogy ők a negatív tapasztalatokat kisebb mértékben veszik figyelembe, tehát együttműködők maradnak akkor is, ha a fogolydilemmában társuk kijátssza őket.

A döntéshozás során a kutatók figyelték az agyi aktivitást és észlelték, hogy az epilepsziával érintetteknek mások az aktivizálódási mintáik a frontális lebenynek a társas viselkedésért és döntéshozatalért felelős régiójában.

(MTI)