Elkészült az ExoMars program marsjárója

space aviation Horizontal
Vágólapra másolva!
Elkészült az ExoMars program Rosalind Franklinről elnevezett marsjárója az Airbus cég stevenage-i gyárában és készen áll arra, hogy Franciaországba vigyék, ahol a vörös bolygóhoz hasonló körülmények között fogják tesztelni - jelentette be az Európai Űrügynökség (ESA).
Vágólapra másolva!

A jármű összeszerelésének utolsó szakaszában helyezték el a marsjárón a "szemeit", azaz a nagyfelbontású kamerákat, amelyek panoráma- és közeli képeket fognak készíteni a vörös bolygó talajáról.

Az Európai Űrügynökség és az orosz Roszkoszmosz közös projektje keretében száll le a Marson az új marsjáró, amely az élet nyomait fogja keresni a bolygón, és segíti a tudósokat abban, hogy jobban megértsék az ott lévő víz történetét. Gyűjteni és vizsgálni fog talajmintákat is.

A marsjárót az Airbus toulouse-i gyárában fogják a következő hónapokban tesztelni, hogy megállapítsák, alkalmas-e a misszióban tervezett műveletek elvégzésére, kiállja-e a marsi környezetet.

- idézte David Parkert, az ESA egyik igazgatóját az űrügynökség közleménye.

Forrás: AFP/Ben Stansall

A következő hetekben a marsi körülményeket szimuláló kamrában vibrációs padokon tesztelik a hatkerekű járművet. Tudományos műszereinek a földinél jóval zordabb körülményeket kell kibírniuk, például a külső hőmérséklet csökkenését akár mínusz 120 Celsius-fokra, vagy a belső hőmérsékletét mínusz 60 Celsius-fokra. Képesnek kell lennie arra, hogy a Földön lévő nyomás kevesebb mint egy századában dolgozzon egy szén-dioxidban nagyon gazdag légkörben.

Az európai Mars-misszió indítását 2020. július 26. és augusztus 13. között tervezik. A marsjárót egy orosz Proton-M rakéta fogja szállítani, a tervek szerint nyolchónapos út után 2021 márciusában érkezne a vörös bolygóra.

(ESA/MTI)