Leonidász talán vissza tudta volna verni a perzsákat Thermopülánál

2019.09.01. 21:29

Krisztus előtt 480-ban hatalmas perzsa sereg érkezett az ókori Hellász területére. Az elszánt harcosokat I. Xerxész perzsa nagykirály vezette, aki személyesen indított háborút a demokratikus és független görög városállamok ellen. A perzsa uralkodó ráadásul több százezer harcossal akarta lerohanni Hellász földjét. Ezt látva a spártai hadvezér, Leonidász király egy olyan helyet keresett, ahol meg tudják védeni csapataikat: a Tempé-völgy után stratégiai okokból esett a választás a Thermopülai-szorosra, ahová azonban csupán néhány ezer hoplitát vihetett magával. A görögök szó szerint vállvetve, phalanx-felállásban védelmezték az átjárót, és hősiesen kitartottak az állandó nyílzáporban. Egy ideig...

„A világ tudni fogja, hogy szabadok szálltak szembe egy zsarnokkal, maréknyian, egy sereg ellen, s lándzsáik megsebezhetnek még egy isteni királyt is."
(Leonidász válasza Xerxésznek, részlet a 300 című filmből)

Az ünnep ideje alatt tilos volt a harc

A thermopülai csata döntő összecsapása idején a Peloponnészosz-félszigetén élő dórok nemzeti ünnepet tartottak a „nyájvédő" Apollón tiszteletére. A főisten Zeusznak szentelt Karneia ideje a mai július-augusztus hónapokra esett, és kilenc napig tartott, majd csak teliholdkor fejeződött be.

Az olümposzi főisten, Zeusz a görög mitológia egyik kulcsfigurájaForrás: YouTube

A helyiek óriási jelentőséget tulajdonítottak neki: a legenda szerint időszámításunk előtt 490-ben Spárta emiatt nem segített Athénnek a perzsák elleni háborúban. Hogy miért? Mert 

az ünnepek alatt a görögök nem viselhettek háborút, és így késve érkeztek a marathóni csata helyszínére. 

A perzsák tudtak ezekről az ünnepekről és a hozzájuk kapcsolódó hagyományokról, ezért I. Xerxész (I. Khsajársá) úgy döntött, hogy azon a nyáron ismét hadjáratot indít Hellász ellen.

Apollón istenségnek szentelték az ünnepetForrás: Wikimedia Commons

Épp ezért volt nagy meglepetésben része, amikor a perzsa sereg körülbelül hatezer hoplitész ókori görög nehézfegyverzetű gyalogos katonával került szembe az ország egyes régióiban. 

A sürgető helyzet megoldására ugyanis Lakónia öt ephorosza, az ókori Spárta főhivatalnokai (ők tartották fenn a spártai királyok hatalmát, amíg a királyok pedig felesküdtek, hogy fenntartják a törvényeket) megengedték a spártai királynak és 300 hoplitának, illetve 1000 helótának (állami tulajdonú szolga), hogy harcoljanak az ünnepségek idején.

Szó szerint vállvetve harcoltak

A görögök időszámításunk előtt 481-ben Korinthoszon tanácskoztak arról, hogy hol és hogyan kíséreljék meg a korabeli világ legnagyobb haderejének megállítását. A legtöbben a Tempé-völgyére szavaztak, ám miután Thesszália behódolt a perzsáknak, új helyet kellett választani.

Xerxész a napernyő alattForrás: Wikimedia Commons

Olyan helyet kerestek, ahol a földrajzi viszonyok lehetővé teszik, hogy egy kisebb haderő is sikeresen verjen vissza egy számbeli túlerőben lévő sereget.  Így esett a választás a Thermopülai-szorosra, aminek egyik oldalát igen meredek hegyszirtek, a másikat pedig a tenger határolta. Az ide vezető változatos terepi viszonyok ráadásul tovább nehezítették a betörni készülő hódítók útját.

A csata helye ma (az ókorban a tenger a mainál magasabban volt, a partvonal még az úttól is beljebb volt)Forrás: Wikimedia Commons

A korabeli beszámolók szerint Xerxész Kr. e. 480. augusztus 7-én érkezett meg a szoroshoz, és az első négy napban arra várt, hogy a hellének elhagyják a helyüket. 

A görögök azonban nem mozdultak, és a csata korában helyenként alig 14 méter széles szorosban szó szerint vállvetve, phalanx-felállásban védelmezték az átjárót.

Így nézett ki a phalanx-felállásForrás: Wikimedia Commons

Általában nem kevesebb, mint ötven, jól kiképzett hoplita harcos állt egymás mellé, hét-nyolc (vagy akár több) sorban egymás mögé, sűrű alakzatot teremtve.

Minden katona bal karjára pajzsot fűzött, amellyel félig saját testét, félig a mellette álló jobbját védte és így vészelték át a perzsák legendásan gyilkos nyílzáporait.

A perzsák gondjait egy áruló oldotta meg

Xerxész többször szólította fel a létszámfölényre hivatkozva a görögöket a megadásra, de minden alkalommal büszke és rövid, nemleges választ kapott. Az első napokban a perzsák erőteljes ellenállással szembesültek, és a korabeli krónikák szerint legalább húszezer embert veszítettek, pedig bevetették az elitalakulatnak számító, fanatikus „halhatatlanokat" is. Látták, hogy szinte lehetetlennek bizonyul átkelni a szoroson, ezért új stratégiát választottak.

Perzsa hallhatatlanokForrás: Wikimedia Commons

Xerxész hadihajóinak egy részét a csatával egy időben az Euboea-öböl felé küldte, hogy hátba támadja a görög védőket.

Kísérlete több okból is kudarcba fulladt: egyrészt a hirtelen támadt viharok pusztították el hajóikat, másrészt a görög hős tábornok és harcos, Themisztoklész akadályozta manőverét. 

A legendák szerint a hellének erőfeszítéseit az istenek is segítették, ám a végzetüket így sem tudták elkerülni. 

A csata pontos helye és elhelyezkedéseForrás: Wikimedia Commons

A perzsa nagykirály gondjait végül egy áruló hoplita (más források szerint egy helyi pásztor), Ephialtész oldotta meg, aki magas pénzjutalom fejében megmutatott nekik egy körülbelül 20 kilométeres, keskeny és egyenetlen hegyi utat, az úgynevezett Anopaia-ösvényt,  amelyen keresztül könnyen a görögök hátába kerülhettek.

Nem kevesebb, mint húszezer perzsa indult meg az ösvényen, hogy hátba támadja Leonidász katonáit.

Az erőik megosztása mellett döntöttek

A perzsa seregek az éjszaka leple alatt csendben végighaladtak az ösvényen, akiket a phókiszi könnyűgyalogosok vártak. Hérodotosz beszámolói szerint azonban a katonák nem bocsátkoztak harcba a hódítókkal, inkább visszavonultak egy közeli dombra.

Leonidász és katonái a Thermopülai-szorosban vívott csatábanForrás: Wikimedia Commons

Az esetet egy hírnök jelentette Leonidásznak, aki hosszas megfontolás után parancsot adott a visszavonulásra. 

Erre azonban már csak néhány órája maradt. A spártaiakra viszont nem volt jellemző, hogy visszavonulnának, még egy ilyen reménytelen helyzetben sem.

A spártaiak megpróbáltak kitartaniForrás: IMBD

Amikor azonban a görögök számára világossá vált, hogy a perzsák a szoros mindkét végén támadhatnak, az erőik megosztása mellett döntöttek. A Leonidász vezette több száz spártai és a thébai (számuk a mai napig vita tárgyát képezi, de az elhíresült 300-nál valószínűleg jóval több) katona a halálra elszántan a szorosban maradt,  és felkészültek a végső ütközetre, hogy addig tartsák fel a perzsákat, amíg csak tudják. Egyfajta védőosztagként fedezték a visszavonuló görög csapatokat.

Időt adtak a városállamoknak a fegyverkezésre

A hajnali támadás előtt Xerxész italáldozatot mutatott be, majd többezres seregével elözönlötte a szorost. 

A csata döntő napján a spártaiak hosszú lándzsákkal, majd rövid kardokkal küzdöttek, és addig tartották a phalanxot, ameddig csak tudták. 

Egészen estig kitartottak, akkor azonban egy olyan sziklafalhoz szorultak, ahol a perzsa íjászok mindannyiukat lenyilazták.

Nyílzápor zúdult a hős katonákraForrás: IMBD

Néhány óra alatt az ellenállókat végül az utolsó emberig lemészárolták, köztük Leonidász királyt is. Az önfeláldozó spártai vezér és hős katonái legalább annyi sikert el tudtak érni, hogy a görög sereg megmenekült a biztos pusztulástól. Bár a perzsák ezután elözönlötték a szoroson keresztül az egész félszigetet, és nemsokára elérték és felgyújtották Athént is, de a várost a thermopülai hősöknek köszönhetően volt idő kiüríteni. Az embereket a környező szigetekre menekíttették, és a városállamok időt kaptak arra, hogy megfelelően felfegyverkezzenek. Így végül a szalamiszi csatában, majd a plataiai csatában végre legyőzték a perzsákat.

Amikor elfoglalta Gázát, a sikeres hadjáratból tizennyolc tonna tömjént és mirhát küldött haza Nagy SándorForrás: Origo

A hódítók távoztak Göröghonból, és a következő évszázadokban már nem is indítottak támadást a görögök ellen. Sőt, 145 évvel később pont egy makedón-görög vezér, Nagy Sándor hódította meg a hatalmas Perzsiát.

Követendő példát állítottak

Így vált a thermopülai csata az ókori történelem vitathatatlanul leghíresebb összecsapásává, bár a történészek számos kérdést vetnek fel vele kapcsolatban.

Az újabb elméletek szerint többek között értelmetlennek tűnik a perzsa haderőnél lényegesen kisebb számú görög bevetése, ráadásul Xerxész katonáit élelem és vízhiány, illetve betegségek sújtották, ami felveti a perzsa visszavonulás lehetőségét; ehhez „csupán" valamivel nagyobb számú védőre lett volna szükség, és semmiképpen nem a görög erők megosztására.

A görög hajóflotta is összecsapott a perzsákkalForrás: IMBD

Néhány történész (például George Cawkwell) szerint Leonidász király katonai szempontból nem hozott bölcs döntést, és a görögök ennek fizették meg az árát.

A csatával egy időben ugyanis a görög flotta az Artemiszioni-szorosban harcolt; ezért is mondott csődöt a hellének taktikája – hogy megállítják Thermopülánál és Artemiszionnál a támadókat.

A sziklához szorított görög harcosokForrás: Wikimedia Commons

Nem tisztázott a katonák és a tényleges áldozatok száma sem, és a modern elméletek szerint az ókori történetíró, Hérodotosz akár 350-szeres túlzásba is eshetett. 

Tény azonban, hogy a csata végkimenetelétől függetlenül példaértékű a görögök hősiessége, kitartása és önfeláldozása. 

A hátramaradók ezzel máig érvényes követendő példát állítottak a szabadságért és hazájukért harcolóknak.