1939 forró nyarán pattanásig kiéleződött a nemzetközi helyzet Európában. A nyugat-európai nagyhatalmak hosszú éveken át folytatott megbékéltetési politikája totális kudarcba fulladt, és nyár végére egyre inkább úgy látszott, hogy senki és semmi sem akadályozhatja meg a náci Németország valamint a Lengyel Köztársaság között feszülő ellentétek háborúba torkollását, ami az egész kontinens lángba borulásával fenyegetett. Az európai közvélemény kétségek és remények között hánykolódva várta, hogy elmúljon végre e vészterhes nyár.
„A viszálynak egyáltalán nem Danzig a tárgya. Ki kell terjesztenünk életterünket kelet felé... következésképp szóba sem jöhet, hogy Lengyelországot megkíméljük, nincs más választásunk, mint hogy az első adandó alkalommal megtámadjuk... Háború lesz."
(Részlet Adolf Hitler 1939 május 23-án a Wehrmacht vezérkari főnökeinek elmondott titkos beszédéből)
Hitler mindenáron háborút akar a "lagymatag béke" helyett
Miután Adolf Hitler a négyhatalmi müncheni paktumot felrúgva 1939. március 14-én megszállta Csehszlovákiát, Neville Chamberlain brit miniszterelnök - belátva az addigi megbékéltetési politikájának totális kudarcát - bejelentette, hogy Nagy Britannia és Franciaország Lengyelország mellé áll a Harmadik Birodalommal kialakult politikai konfliktusában.
Az elmúlt évek sikereitől magabiztossá vált Hitlert azonban egyáltalán nem ijesztette meg Chamberlain bejelentése,
sőt, még az addiginál is agresszívabb diplomáciai hadjáratba kezdett Varsóval szemben. A Führer ugyanis Csehszlovákia megszállása után végre elérkezettnek látta az időt ahhoz, hogy a lengyel kérdést is „rendezze".
A versailles-i békeszerződés a többségében németek lakta balti-tengeri kikötővárost, Danzigot (ma: Gdansk) egyfajta területenkívüliséggel rendelkező szabadvárossá tette, Lengyelország számára pedig úgy biztosított tengeri kijáratot, hogy ezzel Kelet-Poroszországot elvágta az anyaországtól.
Hitler a birodalmi kormány nevében a német többségű Danzig átadását, valamint a Reich és Kelet-Poroszország közötti, lengyel területen áthaladó autópálya megépítésének tudomásulvételét követelte Varsótól.
Hogy mindennek kellő nyomatékot adjon, április 28-án bejelentette az 1934-ben megkötött német-lengyel megnemtámadási szerződés, valamint az 1935-ös német-brit flottaegyezmény felmondását.
Ezzel egyidejűleg a goebbelsi propagandagépezet is támadásba lendült;
a sziléziai területen élő német kisebbség ellen elkövetett sorozatos atrocitásokkal és jogfosztással vádolva meg Varsót.
Noha Chamberlain brit, és Daladier francia miniszterelnök is nyomást gyakorolt a lengyel kormányra Danzig valamint a korridor kérdésében, Hitler ekkor már sokkal inkább a háborút, mintsem a „lagymatag békét" kívánta.
Miközben még javában folytak a német-lengyel válság megoldását célzó diplomáciai egyeztetések, a kulisszák mögött a Wehrmacht stratégái már gőzerővel a „Fall Weiss", a Lengyelország elleni hadművelet tervén dolgoztak.
Így lett a Führer katonai szövetségese Sztálin
Augusztus 23-án valódi bombaként robbant a német-szovjet megnemtámadási egyezmény, a Molotov-Ribbentrop paktum aláírásának híre.
Sem a londoni, sem pedig a párizsi kormány, de az európai közvélemény sem számított erre a mindenki által elképzelhetetlennek tartott szövetségre a két, egymással ellenséges diktatúra között.
„Csakis a két országban uralkodó totális despotizmus lehetett képes rá, hogy magára vállalja ennek a természetellenes tettnek az ódiumát" - így kommentálta Winston Churchill, Chamberlain és az általa képviselt megbékéltetési politika konzervatív párton belüli legfőbb ellenfele a német-szovjet paktum baljóslatú hírét.
Sztálin – akit módfelett aggasztott a náci Németország rohamos megerősödése –
ravasz módon egyszerre két vasat tartott a tűzbe:
1939 áprilisától tárgyalásokba bocsátkozott egy angol - francia - szovjet németellenes nagyhatalmi szövetség létrehozásának lehetőségeiről, de ezzel párhuzamosan titokban tapogatózni kezdett a német-szovjet kiegyezés irányába is.
Hitler számára elsőrangú kérdés volt a hármas szövetség létrejöttének megakadályozása, mert azzal nem csak a Lengyelország ellen tervezett háború megindítása vált volna lehetetlenné, de egy ilyen szövetség hosszabb távon a náci rendszer létét is kikezdhette volna.
Sztálin és a nyugati nagyhatalmak vezetői között azonban túl nagy volt a bizalmatlanság,
ráadásul sem Lengyelország, sem pedig a balti államok nem akartak arról hallani, hogy adott esetben szovjet csapatok vonuljanak át országaik területén, mert Sztálintól - egyébként jó okkal - legalább annyira rettegtek, mint Adolf Hitlertől.
A Führer számára a Lengyelország ellen tervezett, és a már igen előrehaladott előkészületek alatt álló hadművelet miatt jött kapóra a Kreml felajánlkozása; a német-szovjet megnemtámadási szerződéssel ugyanis elkerülhette a kétfrontos háború veszélyét.
Sőt, az augusztus 23-án Moszkvában aláírt egyezmény titkos záradéka - a Lengyelország felosztásáról szóló kiegészítő megállapodás - Sztálint cinikus módon a Harmadik Birodalom katonai szövetségesévé tette a lengyelek lerohanásában.
Meg kell vizsgálnom, hogy elkerülhetjük-e a brit beavatkozást
A Molotov-Ribbentrop paktum birtokában Hitler sietve ki is adta a titkos támadási parancsot: a Führer direktívája szerint a lengyel határ mentén összevont 51 német hadosztálynak 1939. augusztus 26-án hajnali négy órakor kellett volna támadásba lendülnie.
Ám közvetlenül a támadásra kijelölt nap előtt, augusztus 25-én egy olyan váratlan esemény történt,
ami hidegzuhanyként érte Hitlert:
a londoni és a varsói kormány képviselői ugyanis aláírták a Lengyel - Brit Közös Védelmi Egyezményt, amely Nagy Britannia katonai segítségnyújtását irányozta elő elő minden, Lengyelországot érő agresszió esetében, továbbá garantálta az ország területi épségét.
A brit-lengyel szerződés a Franciaországgal egy nappal korábban megkötött hasonló védelmi megállapodással együtt,
átmenetileg elbizonytalanította Hitlert.
„Meg kell vizsgálnom, hogy elkerülhetjük-e a brit beavatkozást" – ezt mondta Göringnek a Führer, az új és váratlan helyzetről.
A londoni és a varsói kormány azt is jelezte Berlinnek, hogy mindemellett készen áll a további tárgyalásokra és a kompromisszumra Danzig, valamint a korridor ügyében.
Hitler az új helyzetre figyelemmel szeptember elsejére halasztotta el a támadás időpontját,
de rövid tanakodás után úgy döntött, hogy sem Londonnak, sem pedig a kompromisszum késszé vált Varsónak nem enged, és mindenféleképpen megtámadja Lengyelországot.
A Führer számára már csak a megfelelő ürügy, a casus belli hiányzott, hogy elindítsa a támadásra felsorakozott hadseregét.
Heydrich megtalálja az ürügyet a háború kirobbantásához
Hitler utasítására Joseph Goebbels mindent elkövetett, hogy Varsót tüntesse fel háborús uszítónak a hazai és a nemzetközi közvélemény előtt.
A lengyel kormány kompromisszumképtelenségének hangoztatása augusztus 25. után azonban már nem bizonyulhatott hatásosnak, ezért más, durvább ürügy kellett a már elhatározott német agresszió megindokolásához.
A német biztonsági szolgálat, az SD (Sicherdienst), a Gestapo, valamint a kémelhárítás, az Abwehr ügynökei egy szigorúan titkos központi utasítás alapján augusztus elejétől több álcázott határ menti provokációt is végrehajtottak abból a célból,
hogy a goebbelsi propaganda ezzel "bizonyíthassa" Lengyelország ellenséges magatartását.
Hitler, amikor szeptember elsején kora délelőtt hivatalosan is bejelentette a Lengyelország ellen aznap hajnalban elindított hadjáratot, ezt a 21 diverzánsakciót, mint „lengyel fegyveres provokációkat" nevezte meg a német agresszió legfőbb okának.
E titkos szabotázsakciókat az egyik legfanatikusabb és legkomiszabbnak tartott náci, Reinhard Heydrich SS-Obergruppenführer (altábornagy), az SD vezetője ötlötte ki és irányította.
Az elöljárója iránti tiszteletből Himmler-műveletnek elnevezett diverzáns-akciók közül az utolsó, a lengyel határ közelében fekvő, de német területen álló gleiwitzi adóállomás ellen náci ügynökök bevetésével végrehajtott álcázott támadás lett végül a Lengyelország elleni „casus belli".
A gleiwitzi incidens vált a második világháború bevezető taktusává
A gleiwitzi adóállomás elleni fedett akció irányítására Alfred Naujocks SS-Obersturmführer (főhadnagy) kapott titkos megbízást.
A diverzáns-művelet előkészítése során Naujocks kihozatott néhány foglyot a dachaui koncentrációs táborból,
valamint őrizetbe vetette a német állampolgárságú Szudéta-vidéki lengyel ellenállót, Franciszek Honiokot.
Alfred Naujocks, és a művelet részleteibe beavatott öt német titkosügynök a foglyaikkal együtt augusztus 31-én a kora esti órákban érkeztek meg Gleiwitz (ma: Gliwice, Lengyelország) határába. A koncentrációs táborból kihozott foglyoknak azt ígérték,
hogy az akcióban való részvételért cserébe, szabadon fogják engedni őket.
Amikor beesteledett, Naujocks és társai átöltöztek,
olyan ruházatba bújtak, hogy lengyel ellenállóknak tűnjenek, a foglyaikat pedig lengyel katonai egyenruhába öltöztették be.
Augusztus 31-én éjszaka a csoport észrevétlenül megközelítette a település határában álló gleiwitzi adóállomás főépületét.
Az álcázott ügynökök rajtaütöttek az állomás mit sem sejtő őrein, lefegyverezték, majd az épület pincéjébe zárták őket.
Ezután betörtek a stúdióba, és miközben fegyverrel sakkban tartották a civil személyzet szolgálatos tagjait, egyikük – a folyamatban lévő adást félbeszakítva – lengyelül egy rövid közleményt olvasott be.
„Figyelem! Figyelem! Itt Gliwice beszél. Az adó lengyel kézben van. ... Elérkezett a szabadság órája... Sokáig éljen Lengyelország!" – állt többek között a beolvasott közleményben.
Miután végeztek, a személyzetre rázárták az ajtót, és sietve elhagyták az épületet.
Naujocks és emberei, alighogy kiléptek a főépület kapuján, előrántották fegyvereiket és lekaszálták a mit sem sejtő, egyenruhába öltöztetett foglyaikat.
Franciszek Honiokkal már korábban végeztek; a lengyel ellenállót méreginjekcióval ölték meg, a holttestét pedig magukkal vitték, hogy a „lengyel provokáció" egyik fő bizonyítékaként a helyszínen hagyják.
Így tettek a meggyilkolt foglyokkal is: a holttesteket az adóállomás épülete körül úgy helyezték el, mintha harcban estek volna el.
A méreggel kivégzett Honiok holttestébe többször belelőttek, hogy azt a látszatot keltsék, mintha ő is fegyveres csetepatéban esett volna el.
Naujocks és emberei még azt megelőzően felszívódtak az éjszaka sötétjében, mielőtt még kiérkezett volna a helyi karhatalom.
A gleiwitzi provokáció volt a formális ürügy a lengyelországi háború kirobbantására.
Pár órával az incidens után, 1939. szeptember elsején, hajnali négy órakor megindult Hitler hadigépezete, és ezzel elkezdődött a csaknem hat évig tartó, több mint hetvenmillió áldozatot követelő második világégés, az egyetemes történelem legpusztítóbb háborúja.