Kiszivárgott NASA-s levél: majdnem belénk jött egy aszteroida

2019.09.20. 15:20

Július végén egy focipálya-nagyságú aszteroida száguldott el a Földtől alig 70 ezer kilométerre. A NASA munkatársainak kiszivárgott belső levelezése arról árulkodik, hogy az űrügynökség egyáltalán nem észlelte az űrszikla közeledtét.

A BuzzFeed által nyilvánosságra hozott belsős információk szerint a NASA munkatársai nem tudtak a futballpálya-nagyságú objektum létezéséről. Az eset azért is figyelemreméltó, mert 100 éve nem közelítette meg ekkora aszteroida a Földet. 

A 2019 OK névre keresztelt objektum ötször közelebb volt bolygónkhoz, mint a Hold. Ha a 2019 OK belépett volna az atmoszférába és a szárazföldbe csapódik, 80 kilométeres körzetben minden megsemmisült volna"  – írta a NASA Sugárhajtású Laboratóriumának közleménye, amely végül az utolsó pillanatban detektálta az objektumot.

A kiszivárgott levélben Paul Chodas, a JPL munkatársa leírta, hogy az űrszikla úgy hatolt át a védelmi rendszeren, mint kés a vajon, egyik műszer sem jelezte előre közeledtét; csupán elhaladása után két nappal szereztek tudomást a létezéséről.