November elejétől látható a Tutanhamon-kiállítás Budapesten

Tutanhamon
Tutanhamon az "eretnek fáraó" Ehnathon fia volt, aki nem történelmi tettei, hanem síremléke miatt lett világhírű
Vágólapra másolva!
Több mint ezer replikán keresztül mutatja be Egyiptom titokzatos világát a Tutanhamon rejtélye és kincsei című kiállítás, amely november 8-án nyílik Budapesten a Király utcában található Komplexben.
Vágólapra másolva!

Az MTI-hez elküldött tájékoztató szerint a 2200 négyzetméteres tárlat Tutanhamon ókori egyiptomi fáraó sírkamrájának kegytárgyait neves egyiptológusok ellenőrzésével készült hiteles másolatokon keresztül mutatja be.

Az érdeklődők a 2020. március 1-ig nyitva tartó kiállításon a fáraó sírjának kincseit abban a formában tekinthetik meg, ahogyan azokat 1922-ben Howard Carter brit régész egy gyertya pislákoló fényénél először meglátta. A közönség a kalandos időutazáson megnézheti többek között Tutanhamon halotti maszkját, sírjának fekete sakálszobor-őreit, a kanopusztartó szekrényt és a körülötte lévő usébti szobrokat is.

Tutanhamon az "eretnek fáraó" Ehnathon fia volt, aki nem történelmi tettei, hanem síremléke miatt lett világhírű Forrás: Copyright:Theo O. Krath/Photographer:Theodor Oskar Krath

A sír felfedezésének közelgő centenáriuma alkalmából több extra anyag és meglepetés is érkezik a tárlattal együtt a magyar fővárosba - derül ki a közleményből.