Tudja, hogy miért hasonlítanak a kutyák a gazdáikhoz?

kutya
Olyan kutyát választunk, aki hasonlít ránk
Vágólapra másolva!
A kutyák életük legnagyobb részét a gazdáikkal és azok otthonában töltik. Ahhoz, hogy sikeres családtaggá válhassanak, olyan tulajdonságokkal kell rendelkezniük, amelyekkel jól be tudnak illeszkedni a családba. A kutatások azonban már rámutattak arra is, hogy az emberek is olyan kutyafajtát választanak, akik hasonlítanak hozzájuk, legalábbis az alapvető tulajdonságaik szempontjából.
Vágólapra másolva!

"Előfordul, hogy az emberek azért választanak ki maguknak egy kutyát vagy egy fajtát, mert vonzónak, esetleg a magukéhoz hasonlónak találják a viselkedését. Így a gazda fajtaválasztása - tudatosan vagy tudattalanul - saját személyiségét is tükrözheti."
(Miklósi Áron)

Személyiségünk könnyedén megjósolja a választott kutyát

Azt szinte mindenki tapasztalta már, hogy a kutyatulajdonosok és a kiskedvenceik egy idő után elkezdenek hasonlítani egymásra.

Az viszont továbbra is nagy kérdés, hogy a kutyák kezdnek el idő után hajazni a gazdáikra, vagy pont fordítva történik.

Eddig csupán néhány olyan, konkrét tanulmány látott napvilágot, amelyek ehhez kapcsolódva a kutya és a gazda különleges tulajdonságainak hasonlóságát vizsgálta.

Több szempontból is egyértelmű a hasonlóság a gazdák és a kutyáik között Forrás: pexels.com

Ezért is váltott ki óriási visszhangot, amikor korábban kutatók önkéntesek bevonásával többek között arra a következtetésre jutottak, hogy azok a kutyatulajdonosok, akiknek agresszív fajtajegyekkel bíró kutyájuk van, maguk is hajlamosak az agresszív attitűdökre.

Egy korábbi tanulmány több mint hatezer embernél végzett mélyreható vizsgálatokat, amelyben a kutatók kimutatták, hogy

egy ember személyisége könnyedén meg tudja jósolni azt a kutyafajtát, amelyikkel a leginkább boldogan és harmóniában tudna együtt élni.

Ez a felvetés képezte a Why We Love the Dogs We Do című tanulmánykötet alapját, amely leginkább arra fókuszált, hogy az emberi személyiség miként befolyásolja a gazdák hozzáállását az egyes fajtákhoz.

Nagy kérdés, hogy ki hasonlít kire? Forrás: pexels.com

A budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem és a Bécsi Egyetem Állatorvostudományi Iskolájának együttműködésével végzett kutatás a tulajdonosok és kutyáik személyiségének hasonlóságát vizsgálta a leggyakrabban elfogadott személyiségminták mentén.

Turcsána Borbála, a Friederike Range, Virányi Zsófia, Miklósi Ádám és Kubinyia Enikő eredményeiket az Applied Animal Behavior Science tudományos folyóiratban publikálták, amelyben összesen 389 kutyatulajdonost és 518 kutyát vizsgáltak.

Öt személyiségjegyet vizsgáltak

A kutyatulajdonosok először kitöltöttek egy személyiségtesztet, amely a személyiség vonások öt nagyobb területét vizsgálta. A kutatók szerint ez az öt leggyakrabban személyiségjegy, amelyekkel a legjobban előrejelezhető valakinek a viselkedése.

Minél hosszabb ideig élnek együtt, annál nagyobb a hasonlóság Forrás: https://phys.org/news/2019-06-dogs-mirror-owner-stress.html

Ezek a személyiségjegyek:

  • Neuroticizmus: itt azt mérték, hogy a gazda túlérzékeny és ideges vagy inkább védelmező és magabiztos. Ezt gyakran nevezik az „érzelmi stabilitás" mérésének.
  • Extraverzió: azt vizsgálja, hogy az egyén társaságkedvelő, barátságos és energikus vagy inkább magányos és tartózkodó.
  • Beleegyezés: ez a terület azt méri, hogy a kutyatulajdonos viselkedése általában barátságos és együtt érző vagy hideg és embertelen.
  • Lelkiismeretesség: annak a mérésére szolgál, hogy valaki szorgalmas, gyakorlatias és jó szervező vagy könnyedén veszi a dolgokat, lusta és nemtörődöm.
  • Nyitottság: a kutatók itt azt vizsgálták, hogy az egyén mennyire találékony és kíváncsi vagy inkább következetes és óvatos. Ez a pont szorosan korrelál az intelligenciával, ezért néhány szakember intellektusnak nevezte át ezt az értéket.

A legerősebb asszociáció a neuroticizmusnál van

Ezután a megkérték a kutyatulajdonosokat, hogy értékeljék a kutyáik személyiségét ugyanannak a tesztnek egy „kutyákra szabott változatának" kitöltésével. Ezt a módszert Samuel Gosling és társai dolgozták ki kifejezetten a kutya személyiségének mérésére az austini Texasi Egyetemen.

Szembetűnő a hasonlóság Forrás: Getty Images

A tanulmány fő eredményei igen egyértelműek: amikor a kutyatulajdonosok értékelték kutyájukat, akkor

alapvető elvárásként fogalmazódott meg, hogy azok hasonló személyiséggel rendelkezzenek mind az öt mért személyiségvonásnál.

A legerősebb asszociáció a gazdák és a kutyáik neurotikus foka között volt, amelyet extraverzió követett. Nem szabad azonban az eredményeket készpénznek venni, hiszen az értékelés szubjektív, hiszen maguk a tulajdonosok értékelték a háziállataikat.

Olyan kutyát választunk, aki hasonlít ránk Forrás: Shutterstock/Irina Bg

– magyarázták a kutatók. – Hajlamosak vagyunk arra, hogy azt higgyük, hogy a közvetlen közelünkben élőknek és a velünk együtt szocializálódó egyéneknek hozzánk hasonló az általános meggyőződésük, hozzáállásuk, és érzelmeik.

Sőt, gyakran ugyanazokat a személyiségjellemzőket látjuk bennük, mint saját magunkban.

A legtöbb hasonlóság a projekción alapul

A kutatások fényében, tehát könnyen lehet, hogy a kutyatulajdonosok egyszerűen csak kivetítik a saját személyiségjegyeiket és ezeket látják vissza a házikedvenceikben. Annak biztosítása érdekében, hogy ezt a lehetőséget ki tudják zárni, a szakemberek úgy döntöttek, hogy megkérik a családtagokat is, hogy értékeljék ők is a kutyák személyiségét.

A családtagok is ugyanúgy értékelték a kutyák személyiségét Forrás: Shutterstock

Végül ezt a minősítést hasonlították össze a tulajdonosok személyiségével. Az eredmények azt mutatták, hogy

az öt személyiségjellemző közül négyben a vizsgálatba bevont családtagok ugyanazokat a vonásokat látták a kutyákban, mint a kutyatulajdonosok.

Ebből arra következtettek, hogy a tulajdonos minősítése ezek szerint legalább négy tulajdonság esetében objektív és pontos, nem pedig a projekción alapult.

Már egész korán megmutatkoznak a hasonlóságok Forrás: Shutterstock

Az ötödik személyiségvonás, ami azonban egyáltalán nem mutat hasonlóságot, az a kutatások szerint a nyitottság. Ebben ugyanis a gazdik saját, intellektuális képességeiket vetítik a kutyájukra ahelyett, hogy őszintén bevallanák, hogy házikedvencük intellektusa lényegesen alacsonyabb (vagy ritkább esetben valamennyivel magasabb), mint a sajátjuk.

Tudatosan választunk kutyafajtát

Nagy kérdés az is, hogy miért hasonlítanak annyira a kutyák és a gazdáik személyiségjegyei? Az egyik legvalószínűbb válasz az, hogy

a kutyatulajdonos életmódja és a kutyával való interakciója alapjaiban változtatja meg a kutya személyiségét.

Könnyen meglehet, hogy egy ideges, neurotikus gazda növelheti a házikedvence neurotikus szintjét azzal, hogy következetlenül cselekszik, túláradó érzelmeket mutat vagy túlságosan védelmező.

A kutyafajta választása nem a véletlen műve Forrás: pxhere.com

A kutya és az ember minél hosszabb időt töltenek el egymás mellett, annál inkább hasonlítanak a másikhoz. A legfrissebb kutatás azonban arra is határozott választ ad, hogy

a kutyatulajdonosok viszonylag tudatosan választanak egy-egy fajtát, és ez olyan, amely tükrözi a saját személyiségüket.

Így lehet az például, hogy egy extrovertált gazda egy aktív kutya társaságát részesíti előnyben.

A hasonlóság kétoldalú, nem tudni, hogy a gazdánál vagy a kutyánál kezdődött Forrás: pexels.com

A kutatás szintén rámutatott, hogy ha a háztartásban egynél több kutya kerül, akkor ezek a hasonlóságok kevésbé szembetűnők és következetlenebbé válnak. Ez a szakemberek szerint azért lehet, mert

amikor több házikedvencet tartunk otthon, akkor önkéntelenül is a változatosságra törekszünk.

A személyiségek érdekes keveréke ugyanis valóban szórakoztató.