Indul minden idők legjelentősebb sarkkutató expedíciója

Északi-sark
Az úszó jég dinamikus rendszert alkot
Vágólapra másolva!
Egy hónappal a megfelelő jégtábla kiválasztása után felépítették a kutatótábort és a mérőállomásokat minden idők legjelentősebb sarkkutató expedíciójához.
Vágólapra másolva!

Odafagyasztották a táborhelyet a kutatóhajó oldalához

"Teljesen berendeztük a jégtáblánkat, ahol minden tudományterület megtalálta a helyét" - írták hétfőn a kutatók blogbejegyzésükben.

Arktiszi táj az Északi-sark környékén Forrás: Origo

A mintegy 2,5 kilométer széles, 3,5 kilométer hosszú jégtáblához odafagyasztották a Polarstern (Sarkcsillag) német kutatóhajót, a jégen kutatótábort alakítottak ki.

A hajó a jégtáblával egy éven át fog sodródni a Jeges-tengeren, a sarkvidék belsejébe is eljuthat,

ahova jégtörőhajók nem lennének képesek utat törni a vastag téli jégben.

Az úszó jég dinamikus rendszert alkot Forrás: Aurimages/Philippe ROY / Aurimages/Philippe Roy

Az együttsodródás 2020 júniusáig tart, amikor megindul az olvadás, és a Polarstern valahol Grönland és a Spitzbergák között kiszabadul a jég fogságából. Ezt követően indul a begyűjtött adatok értékelése.

November 20-án indul útjára a Sarkcsillag

Néhány nappal ezelőtt a jégtábla egyik mérőállomása leszakadt a tömbről.

Sarkköri táj Forrás: pexels.com

"A jégtáblák dinamikus rendszert alkotnak, néha összetorlódnak, néha leszakad róluk egy-egy darab. Az elsodródott mérőműszereknek most új helyet kell találni" - mondta hétfőn az Alfred Wegener Kutatóintézet szóvivője.

A Polarstern (Sarkcsillag) kutatóhajó Forrás: Wikimedia Commons

A Polarstern szeptember 20-án a norvégiai Tromsőből indult útjára,

az expedíció egyes tagjai már szeptember 28. óta gyalogos felderítő utakat tettek - jegesmedveőrök társaságában - a kiválasztott, jelenleg különböző irányokba óránként 10 kilométeres sebességgel sodródó jégtáblán.

300 tudós lesz a sodródó jégtáblán

A kutatótáborban 17 ország 300 tudósa váltja egymást a 140 millió eurós (46,5 milliárd forintos) expedíció keretében.

Északi-sark jég Forrás: Wikipedia

A kutatók elsősorban a klímaváltozást tanulmányozzák,

hogy jobban megértsék, milyen hatást gyakorol a globális éghajlatra az Északi-sarkvidék,

a Föld klímájában bekövetkező változások korai barométere, amely az elmúlt évtizedekben minden más térségnél gyorsabb felmelegedésen ment át.

(Forrás: MTI/dpa)