Borzasztó vágás csúfította el a szépséges vikingnőt

2019.11.05. 12:33

Brit kutatók egy 1000 éves vikingnő arcát rekonstruálták a modern technika segítségével. A harcos amazon a felvétel alapján nem volt egy csúnya teremtés, a homlokán ejtett seb viszont iszonytató.

A koponyát eredetileg a norvég Solør közelében találtak, most az egyik oslói múzeumban őrzik. A harcos mellé fegyvereket is temettek, éppen ezért kezdetben nem is gondolták, hogy az illető nő lehet, ez csak a későbbi vizsgálatok során derült ki. A szakértők a koponyán egy jókora vágás nyomát is felfedezték, azt azonban nem tudták kideríteni, hogy a csapás végzetes volt-e az asszony számára, vagy csak maradandó sérülést szenvedett tőle.

A virtuális rekonstrukciós technika során először az izmokat építik fel a koponyára, majd ezt követően jön a bőr és a haj. Ez a módszer nem száz százalékig pontos, de nagyjából kivehetők belőle az egykor élt vikingnő arcvonásai.

null

null

Annyira izgatott vagyok, mert ez egy olyan arc, amit 1000 éve láttak utoljára" – nyilatkozta a National Geographic magazinnak az egyik kutató, Ella Al-Shamahi. A leletet bemutató dokumentumfilmet december 3-án sugározzák a csatornán.