Fertőző rák pusztítja a kagylókat

fésűkagyló, Pecten, szem
A fésűkagyló néhány szeme közelről
Vágólapra másolva!
Az óceánokat átszelő hajókon megtelepedő kagylók révén az emberi tevékenységek "akaratlanul is közrejátszhatnak" a kagylókat érintő fertőző ráktípus világszerte való terjedésében - derült ki egy új tanulmányból, amelyet az eLife című tudományos lap közölt.
Vágólapra másolva!

A legtöbb esetben a rákos megbetegedés az élő szervezet sejtjeiben bekövetkező DNS-mutációkból ered, amelyek szabályozatlan sejtszaporulatot eredményeznek. Normális esetben ez nem terjed át egyik szervezetről a másikra, azonban vannak kivételek.

- mondta Marisa Yonemitsu, a seattle-i Pacific Northwest Kutatóintézet munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

Yonemitsu szerint egy ilyen ráktípust, kagylókat támadó fertőző neopláziát mutattak ki korábban a Mytilus trossulus fajnál a nyugat-kanadai Brit Columbia tartományban.

A kutatók hasonló ráktípusokat azonosítottak a Mytilus trossulusszal rokon kagylófajoknál szerte a világon. Annak kiderítése érdekében, hogy ezek a ráktípusok is fertőzőek-e, illetve ugyanazon, vagy - a Kanadában észlelttől - eltérő típusokról van-e szó, a szakemberek DNS-szekvenálást végeztek Franciaországból és Hollandiából begyűjtött Mytilus edulis (ehető kékkagyló) és Chiléből, valamint Argentínából származó Mytilus chilensis rákos sejtjein.

- jegyezte meg Yonemitsu.

Kagyló szemei (illusztráció) Forrás: Dan-Eric Nilsson, Lund University

Közös eredet

A csoport megdöbbenéssel fogadta, hogy az európai és a dél-amerikai kagylókból vett rákos sejtek "szinte azonosak" voltak genetikailag, ami közös eredetre utal, vagyis a megbetegedések valószínűleg egyetlen fertőzött Mytilus trossulusra vezethetőek vissza.

A vizsgálatból ugyanakkor az is kiderült, hogy ez a ráktípus nem pontosan ugyanaz, mint amit Kanadában azonosítottak, ami azt jelenti, hogy egynél többször fejlődtek ki fertőző rákos sejtek a Mytilus trossulus fajnál, és egy ponton ezek a sejtek "átutaztak" az Atlanti-óceánon, világszerte számos fajt megfertőzve.

"Mytilus kagylók nem élnek az Egyenlítő körüli területeken, vagyis szinte lehetetlen, hogy saját maguktól terjesztették el ezt a ráktípust Dél-Amerika és az északi félteke között" - mutatott rá Michael Metzger, a kutatás másik résztvevője, aki szerint

a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a fertőzött kagylók a nemzetközi teherhajók potyautasaiként jutottak el ezekre a területekre.

(Phys.org\MTI)