Da Vinci és Rembrandt kreatív zsenialitása a domináns szemben rejlik?

2019.11.28. 21:03

Bár különböző évszázadokban dolgoztak, az olyan híres festők, mint Leonardo da Vinci és Rembrandt mégis különös hasonlóságot mutatnak: egészen másként látták magukat a tükörben, mint egy külső szemlélő.

Egy speciális szemtengelyferdülésük volt?

A reneszánsz polihisztor, Leonardo da Vinci és a 17. század híres holland festője, Rembrandt Harmenszoon van Rijn sajátos módon festették le önmagukat: az egyik szemük kifelé fordult. Korábbi kutatások szerint ez arra utalhat, hogy egy bizonyos orvosi rendellenességben szenvedtek, amit. kancsalságnak hívunk. Ráadásul, ha ez nem lenne elég, a festőknek egy speciális szemtengelyferdülése volt, az úgynevezett „exotropia", ami miatt egyik vagy mindkét szemük kifelé fordult. A kutatók azonban nem találtak olyan történelmi dokumentumokat, amelyek beszámoltak volna a művészek ilyen fajta egészségügyi állapotáról.

Rembrandt Harmenszoon van Rijn is szemrendellenességgel küzdöttForrás: wikipedia

Most egy új tanulmány szerint azonban a két festőnek nem lehetett kifelé forduló szeme, hanem inkább az egyik szemük volt a másiknál jóval dominánsabb.
Ha az ember a saját szemébe néz a tükörben, akkor azt csak egy szemmel tudja tenni – mutattak rá a kutatók a JAMA Ophthalmology folyóiratban megjelent új tanulmányukban. – A szem, amelyre a tükörben összpontosítunk, visszanéz saját magunkra; ám a másik szem emiatt pont olyan, mintha kifelé fordult volna.

A visszatükröződő kép csalóka lehet

A legtöbb ember agya természetesen megtanulja előnyben részesíteni a szem azon képét, amely egyenesen néz vissza az rá a tükörben, és figyelmen kívül hagyja a másik szem által észlelt eltérést. Ám néhány egyén, aki a már említett, domináns szemmel rendelkezik, másként látja magát domináns szemének a szemszögéből.

Még Leonardo da Vinci is egyfajta szembetegséggel küzdhetettForrás: Biography

Az erősen domináns jobb szem egy visszatükröződő képet lát a kifelé forduló, bal szemről, ami azonban egy fals érzékelés – írták a szemész kutatók, akik egy matematikai egyenletet is megfogalmaztak az érzékelt exotropia mértékének leírására, amely függ a személy és a tükör közötti távolságtól, valamint az ember szemének távolságától.

Sőt, az exotropia mértéke az ember életkorával együtt nő, ám a tanulmány szerint Rembrandt önarcképénél ez a látható eltérés az idő múlásával sem nőtt. Ezért gondolják azt a kutatók, hogy az erős szem dominancia valószínűbb alternatíva, mint az állandó kancsalság, ami megmagyarázza a Rembrandt önarcképének látszólagos exotropiáját. Más kutatók ugyanerre a következtetésre jutottak Leonardo da Vinci képeinek vizsgálata után: nála is főként az önarcképeknél figyelhető meg ez a vonás, de megjelenik például a híres Salvator Mundi festményen is.