Nagy robbanás volt az égen, egy minihold semmisült meg

Vágólapra másolva!
A Földet folyamatosan bombázzák a kisebb-nagyobb meteorok, amik rendszerint még a légkörben elégnek. Most azonban egy egészen különleges égitest robbant fel Ausztrália felett: egy minihold.
Vágólapra másolva!

Az objektum megsemmisülését a Desert Fireball Network néven ismert kamerarendszer rögzítette - írja a Science Alert. A kutatók hosszasan elemezték a felvételeket, így jöttek rá, hogy nem átlagos űrszikla semmisült meg. Az objektum egy minihold volt, vagyis olyan égitest, amit ideiglenesen befogott a Föld gravitációs mezője, és bolygó körüli keringésre kényszerítette.

Egy 2012-es számítógépes szimuláció szerint 10 millió aszteroidából csupán 18 000-ből lesz minihold.

Jelenleg nem tudni, mennyi földközeli aszteroida létezhet, 2019. november 30-ig összesen 21 495 ilyen típusú objektumot sikerült észlelnie a csillagászoknak. Ennek oka, hogy kis méretük miatt nehéz észrevenni őket. Ugyanez igaz a miniholdakra is.

Mivel az égitest sebessége lassú volt, a szakértők szerint Föld körüli pályáról érkezett, és kizárták, hogy űrszemét lenne.

Ez alapján 95 százalékos bizonyossággal állítják, hogy a megsemmisült objektum minihold volt.