Ritka bizarr arcot eredményezett a tizenhat generációs beltenyészet

2019.12.03. 20:31

A Habsburgok egykor a világ leghatalmasabb családjának számítottak, akik mintegy hétszáz évig uralkodtak olyan országok felett, mint a Szent Római Birodalom, Anglia, Franciaország, Németország, Oroszország, Lengyelország, Magyarország, Portugália, Spanyolország és Hollandia. Befolyásának biztosítása érdekében egymás között házasodtak, ám a genetikai sokféleség hiánya végül a bukásukhoz vezetett. Most egy új tanulmány megerősítette azt is, hogy a Habsburgok előreugró állkapcsa, amelyet a köznyelv csak „Habsburg-állként" ismert, a belterjességre vezethető vissza.

Megrémisztette a saját feleségét

A Habsburgok, a 15-16. század fordulóján egy sor jól megválasztott házasságkötéssel néhány évtized leforgása alatt Európa legbefolyásosabb uralkodói családjává emelkedtek. Ahhoz azonban, hogy minden eszközzel megerősítsék a korona egységét, a spanyol-ág uralkodói szinte kivétel nélkül saját családjukból választottak feleséget maguknak.

Az előreugró állkapocs, vagy más néven „Habsburg-áll" egyik leghíresebb példáját II. Károly spanyol király szolgáltatja, aki egyes korabeli híresztelések szerint olyan ronda volt, hogy megrémisztette a saját feleségét is.

II. Károly király időskori portréjaForrás: Origo

Nem véletlen, hogy a férfi utolsóként uralkodhatott a Habsburg-vonal tagjaként. A sorozatos rokoni házasságok egy idő után olyan szintű belterjességhez vezettek, amelyen már csak az ókori Egyiptomban ismert testvérházasságok tesznek túl. Károly sok szempontból az évszázadokon át tartó belterjesség csúcspontját jelentette, ami számos genetikai problémához vezetett: a dinasztiában elterjedt belterjes házasságok miatt olyan örökletes testi és szellemi betegségek jellemezték (például óriási fej, gyenge tüdő, aránytalan végtagok, impotencia), melyek teljességgel alkalmatlanná tették az ország vezetésére.

II. Károly életét végig kísérték a betegségekForrás: Origo

Halálával Habsburgok spanyolországi ága ki is halt, ami tizenkét évig tartó háborúskodást eredményezett Európában. A spanyol örökösödési háború a becslések szerint mintegy 400 ezer áldozatot követelt.

Belterjességi együtthatót számítottak

Az arc deformációi, valamint a mentális betegségek az évszázadok során mélyen beivódtak a Habsburg család vérvonalába. Mindeddig azonban egyetlen tanulmány sem erősítette meg, hogy a különálló „Habsburg-áll" szintén a belterjesség groteszk eredménye.

Francisco Ceballos, a University of Santiago de Compostela spanyol egyetem genetikus és csapata évek óta a vérfertőző rokoni kapcsolatok genetikai megnyilvánulásaival foglalkozik. Most arra kérték fel őket, hogy szakértelmük felhasználásával elemezzék ki az arcok deformitását összesen tizenegy Habsburg-családtag hatvanhat portéján.

A jellegzetes áll V. Károlynál is jól megfigyelhetőForrás: Wikimedia Commons

Ezek közül a legtöbb a világ egyik legelső művészeti múzeumának számító madridi Pradoban van, valamint a bécsi Kunsthistorisches Múzeumban. A tanulmányhoz csak olyan festményeket analizáltak, ahol történelmileg is megerősítést nyert, hogy a művész személyesen találkozott az ábrázolt személlyel.

Arra voltak kíváncsiak, hogy milyen mértékben van összefüggés a jellegzetes „Habsburg-áll" és a beltenyészet között.

II. Károly meddősége, illetve valószínűsíthető impotenciája megszakította a mutáns gének továbbörökítésétForrás: Wikimedia Commons

A szakértők végül minden családtagnál megállapították az előreugró állkapcsot, valamint a felső sarokcsúcs hiányát, kiemelkedő alsó ajakkal és egy túlzó méretű orrheggyel. A genetikusok emellett kiszámították a Habsburg királyok és királynők „belterjességi együtthatóját". Ez utóbbihoz több mint hatezer egyén genetikai jellemzőit vizsgálták, húsz nemzedékre visszanyúlva.

Több pragmatikus probléma állt fenn

A Habsburgoknál a genetikai problémák egyik leglátványosabb megnyilvánulási formája az erősen előugró alsó-állkapocs. A „Habsburg-áll" jelensége valamilyen mértékben V. Károlytól kezdve valamennyi Habsburg-házból származó spanyol király esetében megfigyelhető a róluk készült képzőművészeti alkotásokon.

I. Miksa német-római császárForrás: Wikimedia Commons

A kutatásunk fő célja az emberi arc genetikai felépítésének megértése, amihez valódi „humán genetikai laboratóriumként" használtuk a Habsburgokat – mondta Ceballos a ZME Science online tudományos portálnak. – A fő kérdés az, hogy a Habsburg arcának formáját mennyire befolyásolta az általuk gyakorolt belterjesség.

A kutató szerint „Habsburg-áll" nem csupán egy pragmatikus probléma, hanem két dolog bizarr kombinációja: az egyik az úgynevezett hátraharapás (MP), a másik a felső állcsont hiánya (MD).

IV. Fülöp spanyol király. II. Fülöp és Ii. Károly uralkodása között a családban folyamatosan növekedett az idő előtt elhunyt gyermekek számaForrás: Wikimedia Commons

Ceballos és munkatársai arra voltak kíváncsiak, hogy a beltenyészet esetén mely gének dominálnak és hogy ezek milyen hatással bírnak. Az eredmények szerint a legkevésbé az 1477-ben beházasodott Burgundia Mária mutatta ezeket a tulajdonságokat, az erősen előugró alsó-állkapocs pedig leginkább IV. Fülöp (1605–65) spanyol királyt jellemezte.

Öt uralkodónál találták a felső állcsont hiányát: I. Miksa német-római császárnál, a lányánál Margitnál, I. Károly spanyol királynál, IV. Fülöpnél és II. Károly spanyol uralkodónál.

Nemzőképtelenséghez is vezetett

A kutatók statisztikai módszereket is alkalmaztak, hogy a belterjesség hatásait minél alaposabban megvizsgálhassák. Megállapították, hogy a két, fentebb vázolt arcdeformációnak közös a genetikai gyökere.

IV. Fülöp spanyol király, II. Károly apjaForrás: Wikimedia Commons

Ekkor vált bizonyossá, hogy az előreugró állkapcsot valóban a belterjesség okozza, és hogy a Habsburgok néha kissé furcsa és néha ijesztő arcformája a vérrokonságra vezethető vissza – mondta Ceballos. – Ez az első alkalom, amikor a tudomány alátámasztja ezt az állítást.

Az azonban még nem világos, hogy az arcdeformáció és a belterjesség pontosan hogyan kapcsolódott egymáshoz. A rokonok közötti utódlásról ismert, hogy növeli annak esélyét, hogy az utódok mindkét szülőtől azonos génformákat örököljenek (genetikai homozigóta). Ez pedig csökkentheti az egyén genetikai alkalmasságát. II. Károly esetében ez például impotenciához, hormonhiányhoz, veseelégtelenséghez és nemzőképtelenséghez vezetett.

A hátraharapás jelensége jól látható II. Károly rokonán, I. Lipót német-római császáron és magyar királyon isForrás: Wikimedia Commons

Az utolsó Habsburg-házból származó spanyol király esetében ráadásul az előreugró állkapocs már olyan méreteket öltött, hogy az komolyan megnehezítette a beszédet és az étkezést is.

És bár az Annals of Human Biology tudományos folyóiratban most publikált tanulmány történelmi személyekről szól, néhány régióban, illetve egyes vallási és etnikai csoportoknál a mai napig jellemző a belterjesség. Ennek hatása ezért napjainkban is fontos vizsgálatokat igényel.