Ikrekkel tért vissza a vadonból egy óriáspanda a kutatóközpontba

panda bocs ikrek
A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Vadonban fogant ikerbocsaival visszatért az óriáspanda a kínai kutatóközpontba, hogy megvédjék őket a kemény téltől.
Vágólapra másolva!

A fogságban nevelkedett anyamedve, Csiao Csiao és egyik bocsa együtt vannak, miután a héten visszavitték őket a Szecsuán tartományban található Volung természetvédelmi területen lévő Kínai Óriáspanda-kutató Központba.

A másik bocsot már korábban visszajuttatták a központba, a pandák ugyanis általában egyszerre csak egy bocsot hajlandók nevelni.

A központ munkatársai elmondták, hogy először bambuszrügyek és más ételek segítségével becsalták Csiao Csiaót egy ketrecbe, majd az anyapanda szagával borított kabátokba öltözve öt óra alatt befogták a bocsot is.

Vu Tajfu, a központ egyik munkatársa elmondta, hogy

az anyát és a bocsot azért vitték vissza a kutatóállomásra, hogy megvédjék őket a kemény téltől,

különösképpen, mivel a bocs csak négy hónapos korától tud szabadon mozogni.

A kép illusztráció Forrás: gary718/Shutterstock

Vu hozzátette, hogy a fiatal, egészséges és a bocsok nevelésében gyakorlott Csiao Csiao így továbbra is részt tud venni a következő évi projektben, melynek során visszavezetik az állatokat a vadonba.
A programot Kína 2017-ben indította el, hogy növelje a fogságban élő pandák genetikai sokszínűségét.

A tízéves Csiao Csiaót márciusban engedték szabadon, áprilisban párosodott egy vadon élő hímmel, majd szeptember 16-án életet adott ikreinek.

A fogságban élő pandák száma tavaly novemberben 548 volt, vadon pedig kevesebb mint 2000 panda él, többségük Szecsuán és Senhszi tartományban.