Először sikerült feltérképezni az egy évvel ezelőtti kitörésével szökőárat okozó Anak Krakatau indonéz vulkán óceánfenékre lecsúszott részeit.

A tengerbe omlott vulkáni fal okozta a cunamit

A Szunda-szorosban fekvő tűzhányó délnyugati része a 2018. december 22-i kitörés nyomán leomlott, a vízbe zuhant, víz alatti földcsuszamlást előidézve, ami pedig cunamit váltott ki.
A szökőár több mint 400 ember halálát okozta a Szumátrát és Jávát elválasztó szoros partjainál, valamint ezreket sebesítette meg vagy kényszerített otthona elhagyására.
A kutatók azóta is próbálják rekonstruálni, hogy mi is történt pontosan azon az éjszakán, ám az eddigi tanulmányok csupán a vulkán felszínen megmaradt részeire összepontosítottak - olvasható a BBC hírportálján. 

A december 22-i szökőár teljesen váratlanul csapott leForrás: Meredeka

A brit földtudományi központban dolgozó Dave Tappin és kollégái azonban rájöttek arra, hogy a vizsgálatokat a vulkán hiányzó, immár az óceán mélyén heverő részeire kell összpontosítani ahhoz, hogy teljes képet kapjanak a történtekről.

Az Anak Krakatau erősen aktív vulkán

A szakemberek akusztikus mélységmérő segítségével térképezték fel a vulkán körüli óceánfeneket.
"Az összeomlásról készített előzetes modelleket olyan műholdas felvételekre alapozták, amelyek csupán a tűzhányó felszíni részeit mutatják" - magyarázta a kutató. Hozzátette: "a mi részletes tengermélység térképünk azonban

a 200 méteres mélységben lévő domborzatot mutatja meg,

felfedve azokat a háromszög alakú, összetartozó kőzetdarabokat, amelyek korábban az Anak Krakatau délnyugati oldalát alkották".
A törmelékmező, amelynek egyes darabjai a 70-90 méteres magasságot is elérik, a vulkántól 2 ezer méterre elnyúlik a tengerfenéken.

Az Anak Krakatau vulkánt erős aktivitás jellemziForrás: Wikimedia Commons

Tappin csapata újraszámolta a vulkán kőzetveszteségére vonatkozó becsléseit is és az új eredmények kevesebbet mutatnak a korábbi számoknál.

Kétszázmillió köbméter szikla és por csúszott a tengerbe

 

Az egykor 335 méter magas vulkán megmaradt részeire alapozott számítások azt sugallták, hogy a tűzhányó 0,27 köbkilométernyi anyagot veszíthetett. Az új számítások szerint azonban 0,19 köbkilométernyi - csaknem 200 millió köbméternyi - szikla és por csúszott bele az óceánban a kitöréssorozat hatására.

A 2018. december 22-én kitört Anak Krakatau nagy piusztítást végzett.Forrás: https://www.bbc.com/news/world-asia-46669280

Tappin, aki az Amerikai Geofizikai Unió (AGU) San Franciscóban megrendezett őszi találkozóján ismertette az eredményeiket, kollégáival azt is megállapította,

hogy a lejtő, amelyen a vulkán délnyugati része az óceánba csúszott, nem volt olyan meredek, mint azt korábban feltételezték.

Az Anak Krakatau összeomlásával kapcsolatos ismereteket arra fogják felhasználni a kutatók, hogy felbecsüljék, mekkora veszélyt jelentenek a világ hasonló vulkánjai. Jelenleg 40 olyan tűzhányó van világszerte, amelyek beomlása a környező vizekbe hasonló katasztrófához vezetne.

(Forrás: MTI)